A napsütése őszi napokon az erkélyek, ablakok és kertek egyik legszebb és leghálásabb virágai a muskátlik még nagyszerűen tarják magukat, sőt a talán még szebbek is, mint a nyári hőségben. Az előrejelzések szerint november közepéig még nem várhatók mínuszuk, így egyelőre a muskátlik maradhatnak a szabadban. Jó, ha elméletben már most felkészülünk a teleltetésre, hogy ne érhessen majd bennünket meglepetés.
A muskátli nem egy túl drága növény, azért tavasszal az új tövek vásárlása sem igen viseli meg a pénztárcánkat. Viszont az évről évre átteleltetett és megújított muskátli hatalmas sikerélményt jelent, különösen akkor, ha az eredeti növény még a nagyié volt, vagy egyéb kedves emlék fűződik hozzá.
Minden növénynél máskor jön el a teleltetés ideje. A muskátli elviseli az enyhe, maximum 1-3 fokos fagyokat, sőt jót is tesz nekik, ha a hűvösebb idő kint éri őket. Ha ettől hűvösebbre fordul az idő, akkor viszont mielőbb melegebb helyre kell menekíteni kedvenceinket.
Az álló muskátlik (paraszt muskátlik) teleltetésére a legalkalmasabb egy világos és hűvös helyiség, ahol a hőmérséklet nem emelkedik 4 -10 °C fölé. Az alacsony hőmérsékleten megáll a fejlődés, nem jelennek meg a gyenge hajtások. Maradhat a saját cserepében is, de ha helyhiányban szenvedünk, akkor érdemes kiemelni őket és szorosan egymás mellé helyezve földben tárolni a töveket. Sokan a száraz teleltetésre esküsznek és újságpapírban vagy felfüggesztve tárolják. Nagyon fontos ennél a módszernél, hogy teljesen száraz legyen gyökér, mert ha nedves lesz a papír, akkor könnyen rothadni kezdenek a növények.
A futó muskátlik viszont csak magasabb, 15 fok feletti hőmérsékleten tartva maradnak életképesek. A melegben többet párologtatnak, ezért számukra az öntözés is fontosabb. Ne hagyjuk kiszáradni a földet.
A telelő helyre helyezés előtt távolítsuk el a növényekről az elszáradt leveleket, a nyíló virágokat, bimbókat és az esetleges kártevőket. Megmetszeni nem kell, azt majd tavasszal fogjuk és akkor lehet szaporítani is, ha az augusztusban lemaradtál róla. Zuhanyoztassuk le a növényeket, hogy lemossuk a kinti szennyeződéseket és kártevőket. Teleltetés alatt csak annyira öntözzük a növényeket, hogy a gyökérlabda ne száradjon ki teljesen. A sötét helyen teleltetett növényeket tartsuk csaknem teljesen szárazon. Hetente érdemes ellenőrizni, hogy nincsenek-e kártevők vagy kórokozók a növényeken.
A legnagyobb hibát a túlöntözéssel követhetjük el. Most pár hónapos nyugalmi időszakra van szükségük, hagyjuk tehát őket pihenni. Tavasszal aztán újult erővel, gyönyörű hajtásokkal és virágözönnel hálálják meg a téli sziesztát.
A muskátli teleltetés függőséget okoz. Aki egyszer ráérez az ízére és megtapasztalja az ezzel járó sikert, az minden évben újra kezdi saját örömére.
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!
Szia Jucó!
AZ egyik képen a muskátli mellé alacsony növésű díszfűt ültettek. Nem tudod véletlenül melyik fajta ilyen alacsony növésű? Esetleg vlmilyen sás ez? Tudnál segíteni ezt kideríteni?
köszi Gabi
Kedves Gabi!
Sajnos nem tudom megmondani milyen fajta van pontosan a cserépben. Van többféle alacsony növésű, ami sziklakertbe is jó, szerintem egyik ilyen fajtáról lehet szó.
Virágos szép napot kívánok: Jucó