Aki már járt a Debreceni Virágkarneválon, az többnyire ódákat zeng róla. Az évről évre egyre szebb és virágosabb megyeszékhely hűen őrzi a hagyományokat és csodás virágkompozíciókkal kápráztatja el a városba látogató százezreket. A száraz- és élővirágokkal feldíszített virágkocsik mellett hazai és külföldi néptánc, fúvószene, mazsorett és modern tánc csoportok gondoskodnak a fergeteges hangulatról. A színes programok már napokkal augusztus 20 előtt megkezdődnek. A virágkocsik tervezése már tavasszal megtörténik, a virágokkal való dekorálás pedig júliusban veszi kezdetét, hogy az utolsó éjszakára már csak az élő virágok elrendezése maradjon.
A répamese nagyapó figurájának arcvoásait Bálint Györgyről, a legendás Bálint gazdáról formázta Pikó Sándor szobrászmester Kivitelező: Szabó Erzsi
A tavalyi év nyertes kocsijának virágdesignere. Szabó Erzsi jóvoltából az idén én is bepillanthattam a készülődésbe.
A virágkocsik feldíszítése a vasútállomás közelében konténer épületekben zajlik. Az előkészületek heteket vesznek igénybe, hisz egy-egy paripa, emberalak mérete akár a 4 métert is elérheti. Az élővirágokat csak a felvonulás előtti éjszaka helyezik a kocsikra. Ebből a fázisból nem túl sokat láttam, mert a virágkötők nagyon ügyesek voltak, este nyolcra már szinte minden szál virág a helyére került, a virágkocsik indulásra készen álltak.
Az idei karneválon 14 virágkocsi vett részt. A karnevál előtti napon Pikó Sándor szobrászművész által tervezett öt alkotás előkészületeit leshettem meg. Másnap, a felvonuláson örömmel konstatáltam, hogy talán az öt legszebb művet volt szerencsém látni munkálatok közben. Az öt alkotás közül négy Szabó Erzsi virágdesigner nevéhez fűződik, míg az ötödik Antal István és Antal Istvánné keze munkáját dicséri. A hangárban megtekinthettem a szobrász eredeti terveit is.
Már a terveket látva meglepődtem egy kicsit. A rendezvény hivatalos füzetecskéjéből megpróbáltam előre felkészülni, így tanulmányoztam az ott található grafikákat. Az eredi terveket látva a grafikák már nem is tűntek annyira izgalmasnak. Látszott, hogy ha az eredeti terveket követik, sokkal látványosabb lesz a végeredmény.
A készítőktől megtudtam, hogy a hungarocelltömbökből kifaragott figurákat először feldarabolják, hogy vasmerevítőkkel tartást és stabilitást adjanak nekik.
Minden egyes figurák külön feldíszítenek, a virágkocsira már a teljesen kész figurák kerülnek. A dekoráláshoz csak természetes anyagokat használnak. A technikák sem sokat változtak a Virágkarnevál 45 éve alatt, festéssel, ragasztással és tűzéssel alakulnak ki a pompázatos alakok.
A virágkocsik dekorálásánál minden apró részletre ügyelnek. Nem használnak például egzotikus növényeket, csak és még arra is ügyelnek, hogy olyan növények kerüljenek egy kompozícióba, amik az adott korban már ismertek voltak.
Rendkívül fontos, hogy alapos munkát végezzenek, minden dekorációs elem jól rögzítetten kerüljön a helyére, hisz a virágoknak a 6 km-es út végén, sőt a másnapi kiállításon is szépen kell állniuk. Hatalmas élmény volt megtapasztalni ezt alapos, áldozatos munkát és látni a felvonulás nézői között a sok boldog, rácsodálkozó arcot.
A hónapokig tartó áldozatos munkának egyetlen célja van, hogy ezen az egy napon minden tökéletes legyen, elbűvölje a látogatókat. A kérészéletű alkotások nagy részét már a karnevál után két nappal elkezdik bontani. Kezdődik a rendrakás, a raktározás. A figurák szépen beállnak a sorba a többi letűnt vitéz mellé és várják, hogy talán egyszer újrahasznosítva ismét sztárok lehetnek.
Örök hálám Szabó Erzsinek és Antal Istvánéknak a lehetőségért, hogy betekinthettem az utolsó pillanatok izgalmába. Fantasztikus élmény volt. Felemelő volt, hogy a másnapi felvonuláson már ismerősként köszönthettem a virágkocsik monumentális alakjait. Szerintem nem az elfogultság beszél belőlem, amikor azt állítom, hogy a karnevál öt legszebb ékét láttam kialakulás közben. Gratulálok minden alkotónak, közreműködőnek és további sok szívet melengető virágkompozíciót kívánok.
A nem saját fényképekért Szabó Erzsit és Szabó Jánost illeti a köszönet. További saját készítésű fotóimat ide kattintva tekintheted meg.
Egy bejegyzés erejéig még visszatérek a Virágkarneválra, hogy a győztes kocsiról is eláruljak pár érdekességet. Tarts velem akkor is!
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: