A májustól júniusig virágzó bazsarózsa a virágzási ideje miatt kapta a pünkösdi rózsa nevet. A színes, gyakran illatos növény frissessége, üdesége a lélek megújulását, a kert kiteljesedését jelképezi. Kedvelt kerti növény, de a Zengő oldalában vadon is pompázik.
A bazsarózsák vagy peóniák erős gyökértörzzsel rendelkező lágyszárú évelők, egyes fajtái azonban elfásodnak, sőt lombhullató cserjét is találunk köztük. Kínában kb. 2000 évvel ezelőtt már gyógynövényként termesztették. Európában a kora középkorban terjedt el gyógy- és dísznövényként.
Latin nevét, a Paeoniát a görög mitológia isteneit gyógyító orvos, Paion nevéből származtatják.Gyökeréből készült kivonata többek közt paeoniflorint tartalmaz, amivel sárgaságot, vese- és hólyaghurutot, reumát gyógyítottak. A fehér és a vörös virágú peóniák gyökérkivonatát ma is használják a homeopátiában. Minden része mérgező, ezért otthoni gyógyászati felhasználása nem javasolt.
Nagyanyáink idejében az évelő, illat nélküli piros pünkösdi rózsa (Paeonia officinalis) volt az egyik legkedveltebb falusi virág. Ma már sokkal gyakoribbak az illatos, rózsaszín vagy fehér virágú fajták (P. lactiflora). Vágott virágként is nagyon mutatósak, sokáig díszítenek.
A csodálatos színekben pompázó növény virágzata is igen változatos, találunk egyszerű, félig vagy teljesen telt szirmúakat. Az egyszerű virágú fajok sárga porzóit csésze alakú szirmok ölelik át. A félig telt virágúak szirmai két-három sorban, körkörösen helyezkednek el. A telt fajták szirmai szinte egy teljes gömböt formálnak.
Napsütéses helyet igényel. Legalább fél napig érje a napsütés, egyébként a virágzása elmarad. Tápanyagban gazdag, agyagos vagy vályogos talajban fejlődik a legjobban. Enyhén savanyú vagy semleges kémhatású talajt igényel. A homokos talajt komposzttal lehet felturbózni. Nedvességkedvelő növény, meghálálja az öntözést.
Ősszel tőosztással, a gyökértörzsek feldarabolásával szaporítható. A felszedett növényeket azonban rögtön ültessük vissza. Az erősebb fagyoktól szalmával vagy lombbal betakarva védhetjük meg. Igen hosszú életű növény, akár 100 évig is elélhet.
Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösségtagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz!
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: