Mondhatnánk, hogy könnyű annak földi mennyországot teremteni, aki abba született bele és ott tölthette gondtalan gyermek éveit. De tudjuk, hogy ettől sokkal árnyaltabb az élet és szinte mindenért kemény áldozatot kell hozni. Horváth Éva olvasónk kertje a gyermekkorból eredő természetszeretettől, a folyamatos tanulástól és rengeteg munkától lett irigylésre méltó édenkert. Nézd meg a képeket és olvasd el Éva gondolatait!
“A nyolcvanas években építettük a házunkat egy Bajától délre fekvő településen, az 51-es főútvonal mellett. 1986-ban költöztünk be két gyerekünkkel. Már azokban az években (azt hiszem elsőként) virágládákkal volt tele minden ablak, akkor még több száz petúniával.
Azt hiszem Belgiumban és Hollandiában járva és ott akkor ez már természetes módon minden ház ablakában és környezetében ezt látva, örökre “elvarázsolódtam”.
A legnagyobb dicséret számomra az volt, amikor megállt a házunk előtti kis parkban egy autó és fényképezték a virágokat. Mint kiderült, a belgiumi Liége városából valók, szóval pont onnan ahol én is a virágok szerelmese lettem.
Aránylag keskeny a telkünk, ezért nem túl nagy területem van, amivel bűvészkednem kell. Főleg a kerítés mentén és a ház és a melléképületek közti részen alkothatok.
Van még egy nagy kertünk, amit akácfával telepítettünk be. Pár éve kezdtük meg a fölújításokat a házon és az egész portán. Évről évre sok minden változott és még fog is.
Időközben beleszerettem a bontott téglába, kovácsolt vasba, a kőbe-fába ,a régi paraszti élet dolgaiba, hiszen a múltamból hozom, ebben nőttem föl. Igazi falusi, meszelt falú, csodálatos, hatalmas kerttel rendelkező, földi mennyországban.
Szoktam mondani, ha soha, semmi jó nem történt volna velem ebben az életben “csak” a gyerekkorom, ahol és amilyen körülményekben éltem, már akkor is örökké hálás leszek a jó Istennek, hogy megadta ezt nekem. Úgyhogy hozom magammal az állatok, virágok, növények végtelen szeretetét.
Magam szépítgetem, gondozom a növényeimet, alakítgatom a portát mindig szem előtt tartva, hogy itt a két kutya is. Mindent úgy csinálok, ahogy a szemem és a jó ízlés megkívánja, ösztönösen és szívvel-lélekkel, szeretettel.
Évről-évre sokat tanulok és tapasztalok a növényekkel kapcsolatban, hobbimmá vált mindez. Amíg bírom csinálom a saját örömömre.”
Gratulálok Évának a földi mennyországához és köszönöm, hogy velünk is megosztotta fotóit és gondolatait!
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: