Balkonada

Így választok tökéletes karácsonyfát az idén

Idei karácsonyunk nagyon más lesz, mint az eddigiek. Már most lászik, hogy rengeteg kompromisszumot kell kötnünk az ünnepi készülődés terén is. Ahogy számba veszem a teendőket, mindinkább rájövök, hogy egyre több esetben az internetes vásárlás a legüdvözítőbb megoldás. Még a karácsonyfának szánt fenyő terén is. Pedig azt el sem tudtam volna képzelni, hogy ne saját magam válasszam ki, és a karácsonyfa is házhozszállítással érkezzen. De végre lesz egy tökéletes karácsonyfám!

 

 

Micsoda világban élünk! 

Persze tudom…

Örüljek, és örülök is!, hogy nem az ágyat nyugom és nem kell lélegeztető gépen az életéért küzdő hozzátartozómért aggódnom. 

De akkor is.

Évtizedek óta van bankkártyám, az internetet is szinte a hazai megjelenése óta használom és egyre több mindent rendelek webáruházakból. Pár dolgot azonban még nem vásároltam sosem interneten. Valahogy sosem jutott eszembe például, hogy cipőt vegyek csak egy fotó alapján.

Ahogy az sem fordult meg még a fejemben, hogy a fenyőfát ne saját magam válasszam ki. A fenyőfa választás egy külön rituálé volt eddig. Sosem hagytam az utolsó napra. Mindig már december elején megvettem a fát és vízbe állítva az erkélyen állva várta az ünnepélyes  fellépését. 

A fenyőfa beszerzése egy külön program volt. Gyalog elmentem a piacra és hosszasan nézegettem a kiállított fákat. Közben jöttek-mentek az emberek, volt aki egyszerűen csak felkapott egyet a becsomagoltak közül, fizetett és már el is viharzott. Nekem sosem ment ilyen egyszerűen. 

 

Most biztos rávágod, hogy mérleg jegyű vagyok. Nem, nem mérleg vagyok, hanem skorpió. Na jó, igazad van, az aszcendensem azért mérleg.

Nem akartam zsákbamacskát vásárolni, mert mégiscsak a karácsonyfa lesz pár napig a nappali fő dísze. Alaposan körbejártam és megszemléltem mindegyiket. Pontosabban nem mindegyiket, csak a lucfenyőket. Nem az olcsósága miatt. Egyszerűen azért, mert ennek van a legintenzívebb illata. Pont olyan, mint gyermekkori karácsonyaimon volt. Tudom, vannak tartósabb, mutatósabb és trendibb fenyők is. Nekem akkor is, máig lucfenyőből igazi a karácsonyfa.

Aztán kiválasztottam azt, amelyik megszólított. Ez sosem a legszebb, legformásabb volt. Sőt! Lehet, hogy valami bekattanásom van, de mindig jobban vonzottak a kevésbé tökéletes, kicsit féloldalas, kicsit csámpás fák. Talán hátrányos helyzetűeknek gondoltam őket, akiknek segíteni kell, akiket meg kell menteni.

Na de mi lesz idén?

Lehet, hogy most először tökéletes karácsonyfám lesz?

Nem rettegek betegesen a vírustól, de azt mondom, jobb félni, mint megijedni. Ennek jegyében a vásárlásaimat mindinkább igyekszem interneten intézni. Már azt is eldöntöttem, hogy olyat teszek, mint eddig sosem: karácsonyfát rendelek kiszállítással.

Egy dolgon évődök még, hogy vágott fenyőt vagy konténeres fenyőt válasszak-e.

A műfenyő nálam szóba sem jöhet. Erről már egy régebbi cikkben kifejtettem a véleményemet. A műfenyő hosszú távon talán olcsóbb, nem kell minden évben újat venni, nincs bajlódás a tűlevelekkel, nincs gond az ünnep elmúltával, hogy szabaduljunk meg tőle. Környezettudatosság szempontjából viszont egyáltalán nem jobb az élő fenyőnél. Egy műfenyő maximum nyolc-tíz évig használható, utána környezetromboló szemét lesz belőle. A műfenyő látványban többé-kevésbé helyettesíteni tudja az élő fát, de az élő fenyő fanyar vagy citrusos illatával nem tudja felvenni a versenyt.

Mivel tisztában vagyok azzal, hogy kerülnek a fenyőfák a piacokra karácsony előtt, tudom, hogy nem bűnben születtek. Ezeket a fákat nem erdőírtással, nem környezetkárosítással nyerik ki, ezek valójában mezőgazdasági termékek. Termesztésük több ezer család megélhetését biztosítja. Az ünnep utáni megfelelő hasznosításukkal a környezetünk sem sérül. 

 

 

Szóval én már döntöttem. Idén is élő fenyőnk lesz, továbbra is illatos lucfenyő, de idén először házhozszállítással.

Nem szeretem az izgalmakat, ezért biztonságosan, egy régóta működő, megbízható webáruházból, Megyeri Szabolcs kertészetéből rendelek.

Persze ezzel egy rizikót is vállalok.

Nagy valószínűséggel az idén életemben először tökéletes karácsonyfám lesz, mert ahogy ismerem őket, csakis minőségi növényeik vannak.

Így nem kell tolonganom a piacon és kitenni magam a fertőzésveszélynek. Nagyon kényelmes, hogy házhoz jön a fa, amit a gép előtt ülve kifizetek, így nem kell a vírusokat hordó készpénzzel sem bajlódni. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt ingyenes kiszállítással teszik, ahogy teszik ezt az ország minden pontjára. Különösen szimpatikus, hogy a kiszállítást saját maguk, saját autókkal végzik, a telefonon előre egyeztetett időpontban. 

 

Most már csak az kellene eldöntenem, hogy vágott fenyőre vagy gyökeres fenyőre essen a választásom. Eddig mindig vágottat vettem, mert azt haza tudtam cipelni. De most a konténeres és is házhoz jönne. Az ünnepek után pedig csak le kellene vinni a társasház közös udvarába vagy elvinni anyukám kertjébe. És mégis csak tovább élne és díszítene, zöldítené környezetünket. A kertbe kiültetéshez viszont inkább egy ezüst fenyőt választanék, ami sokkal szebb. De akkor meg mi lesz a lakásban a fenyő illat nélkül?

Ezen még gondolkodom egy kicsit, de nem sokáig, maximum november végéig, mert azt láttam, hogy az idő múlásával emelkednek a fenyőfa árak, decemberben már minden pár ezer forinttal drágább lesz.  

Drukkolj nekem, hogy jól döntsek! Te mit tanácsolnál, hogy döntenél?

Nagyon köszönöm Megyeri Szabolcs kertészetének a cikk megjelenéséhez nyújtott támogatását!


Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!

További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

Balkonada hírlevél

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!