Balkonada

Maradj otthon és ültess virágokat!

Bármilyen nehéz napok is állnak mögöttünk és várnak még ránk a közeljövőben a koronavírus-járvány kapcsán, erősnek kell lennünk. Nem élhetünk állandó félelemben. Nem retteghetünk mindentől és nem mondhatunk le mindenről. Tenni kell a dolgunkat fegyelmezetten, bizalommal, bizakodóan és elszántan. Ugye Te is tudod, mi a dolgod?

 

 

Ahogy pár hónappal ezelőtt is, most is mindenkinek máshol van a dolga. Kinek a kórházakban a betegágyak mellett, kinek a pékségben, a vágóhídon vagy éppen az élelmiszer boltban. Az Ő áldozatos munkájuk a többiek túlélésének záloga. Aztán vannak, akiknek otthon van dolga, homa office-ban, a gyerekek digitális tanulmányait segítve vagy épp nyugdíjasként a szebb napokat várva. Igen, nekik most az a dolguk, hogy otthon maradjanak és ezzel segítsék, hogy minél előbb átvészeljük ezt a vészterhes időszakot. 

Két éve olvastam egy Böjte Csaba idézetet, ami számomra pont úgy hangzik, mintha napjainkra vonatkozóan írta volna.

„Arra buzdítok minden kedves Olvasót, hogy ne foglalkozzon a világ hisztijével, inkább ültessen a kertbe egy fát, gondozza a rózsabokrokat, főzzön valami finomat, kedveskedjenek pajkosan egymással, és tegyék rendbe az otthonukat!

Ettől jobb lesz a világ, értékesebb lesz az élet. Viszont ha bosszankodnak, pánikba esünk, akkor legfeljebb csak idegesebb lesz a világ.

Ha azt mondanák, hogy itt a világvége, akkor is szépen megöntözném a virágaimat, és ebéd közben megnevettetném a gyermekeinket, mert a jó Isten ezt a feladatot bízta rám, és mert talán a friss virágok között, derűs együttlétben a világvége is elviselhetőbb lesz.”

              Böjte Csaba

Hogy terjed a koronavírus?

Ne pánikolj, nem a virágok terjesztik a koronavírust!

A koronavírusról még elég keveset tudunk, de az biztos, hogy hagyományos módon, cseppfertőzéssel – tehát köhögéssel, tüsszentéssel – biztosan terjed. A vírus a levegőben, vagy különböző tárgyak felületén is hosszabb ideig megmarad, de az egyszerű fertőtlenítőszerek elpusztítják.

  • a levegőben 3 óráig,
  • rézfelületen 4 óráig,
  • kartonpapíron 24 óráig,
  • műanyagon és rozsdamentes acélon 2-3 napig tud aktív maradni.

A vírust elkaphatjuk úgy is, ha fertőzött felületet érintünk, majd kezünkkel az orrunkat, szánkat vagy szemünket piszkáljuk, a kórokozó leginkább a levegőben terjedve jut el a gazdaszervezetig. Ezért is fontos a legalább 2 méteres távolság megtartása a másik emberektől.

A vírus a növények felületén is képes megtelepedni, így elvileg onnan is megfertőződhetünk, de a rendszeres és alapos kézmosás ebben az esetben is jelentősen csökkenti a kockázatot.

 

 

Ültess fákat, virágokat és szebb lesz a világ!

Ahogy Böjte Csaba, én is azt mondom, ültess fát és gondozz virágokat.

Te, aki rá vagy kényszerülve vagy megteheted, hogy ne mozdulj ki, fogadj szót. Maradj otthon!

Az otthonmaradóknak kitűnő elfoglaltság a kertészkedés.

A kertészkedés jótékony hatásai az életminőségünkre és életünk hosszára is kihatással vannak.

Kell-e erre jobb bizonyíték, mint az ország kertésze, mindenki Gyuri bácsija, azaz Bálint György, aki már a 100. életévét is betöltötte.

De olvasóim révén is naponta találkozom 70-80 éves szellemileg és testileg friss emberekkel. Bármily meglepő, ebben az éltes korban is képesek használni az új technikákat és van erejük gondozni a virágaikat, a kertet. Aztán megértettem, hogy ez jórészt a  kertészkedésnek is köszönhető.

94 éves Erzsi néni ugyan nem internetezik, de maga gondozza a kertjét.  Margit néni 86 évesen igazi energiabomba, jógázik, színházba jár, olvas és teljesen tisztában van a napi politikával.  

De említhetem Irénke nénit, akit a virágai gyógyítottak meg, vagy a nagyit, akinek a kertje a biztosítókötél.

Mást ne mondjak, a kerekesszékbe kényszerült Ferencben is virágok tartják a lelket.

 

Ültess virágokat, mert közben eltereled a figyelmed a napi gondokról! 

És maradj otthon, mert most ebben a helyzetben ez a dolgod!

Bírd ki ezt az átmeneti időszakot, hogy a leginkább veszélyeztetett korosztály, a Gyuri bácsik, Erzsi nénik, Margit nénik és a többiek még sokáig gondozhassák saját virágaikat!

Elszoruló szívvel, de én is így teszek. Csak tényleg sürgős esetben hagyom el a lakást. Home office-ban dolgozom és az erkélyre járok levegőzni, ahol mindig találok egy kis tenni- és csodálnivalót. Most épp a fürtös györgyikék adnak vigaszt.

 

 

A vírus megjelenése óta a 78 éves anyukámat én is csak hetente egyszer látogatom meg rövid időre, természetesen puszi és ölelés nélkül. Épp hogy a bevásárolt élelmiszereket átadja neki. Mert Ő is felelősségteljes és otthon marad. Rajta is látom, hogy a növénygondozás jótékony hatással van a kedélyállapotára. A kertben kapirgálás nemcsak fizikailag, de szellemileg is karbantartja. A kert és napról-napra előbújó tavaszi virágok pedig rengeteg hitet és erőt adnak neki.

IMG_20200315_153101IMG_20200315_153046IMG_20200315_153009IMG_20200315_152935IMG_20200315_152907IMG_20200312_125916IMG_20200312_125843IMG_20200312_125812
< >

Maradj otthon és ültess virágokat, hogy szebb legyen a világ!

 

Figyeld az oldalt, mert a napokban az ültetés mikéntjéről is írok majd.


Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!

További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

Balkonada hírlevél

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Én a negyedik emeleten lakok, de így is tele vagyok szobanövényekkel. Semmi se lehetetlen…

    Szóval tényleg jó lenne, ha mindenki kicsit otthon maradnak és szomorkodás helyett pl. virágokat ültetne. 😀 😀


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!