Szavazz a kaposvári Szabadságfára az Európa Év Fája 2020 versenyben!

Finisébe érkezett az „Európa Év Fája 2020” címért folyó verseny internetes szavazása. A hazánkat képviselő kaposvári Szabadságfa a bejegyzés időpontjában a verseny utolsó harmadában helyezkedik el, az élmezőnytől több mint 20.000 szavazattal lemaradva. Még egy hétig tart a szavazás, így nem lehetetlen behozni a hátrányt. Húzzunk hát bele, hogy ne szakadjon meg a magyar fák sikerszériája!

Az idén már 10. alkalommal rendezik meg az Európai Év fája verseny, melynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a fák kulturális és természeti értékére. A versenyben nem a fák szépsége, mérete vagy a kora fontos, hanem történetük és az emberekkel való kapcsolatuk. A versenybe nevezett fák fontosak a körülöttük élő közösségeknek: történetek szövődnek köréjük, vagy találkozási pontként szolgálnak az emberek számára.

Az európai versenyben több kitűnő helyezéssel büszkélkedhetünk. 2015-ben a tatai öreg platán szoros versenyben ezüstérmet szerzett.

2016-ban a bátaszéki molyhos tölgy  szerezte meg az Év Európai Fája címet.

2017-ben a budapesti Jászai Mari tér legszebb platánja csak a 14. helyet szerezte meg.

2018-ban a zengővárkonyi hős szelídgesztenye a 4. helyen végzett.

2019-ben a szavazás utolsó előtti hetén még 3.000 szavazattal lemaradva második volt a pécsi Havi-hegyi mandulafa, ami végül megnyerte a versenyt. 

Miért ne sikerülhetne az idén is nyerni?

A szavazatokat 2019. február 29-ig a treeoftheyear.org oldalon lehet leadni érvényes email cím megadásával. Szavazáskor mindig két fát válassz ki! Az utolsó héten (február 23. és 29. között) a szavazás titkos, a szavazatok száma ebben az időszakban nem látható.

Egy email címről csak egy szavazatot fogadnak el. Ne felejtsd el, hogy csak akkor lesz érvényes a szavazatod, ha visszaigazoló levélben található linkre is rákattintasz.

Az utolsó héten (február 23-tól 29-ig) a szavazás titkos, a szavazatok száma ezen időszak alatt nem látható.

Az eredményt 2019. március 17-én Brüsszelben az ünnepélyes díjátadón hozzák nyilvánosságra.  

Már csak azért is megérdemelné a kaposvári fa az elsőséget, mert 2017-ben Kaposvár főterét választották Európa legszebb főterének.

A kaposvári Szabadságfa

“A Szabadságfa néven ismert kocsányos tölgy egy kaposvári iskola udvarán áll. 1929-ben ültették, magyar történelmi évfordulók emlékezetére. Az elmúlt 90 évben több ezer diák életét kísérte végig a nagy tölgyfa, hiszen nemcsak az iskolai ünnepségek zajlanak mellette, hanem a mindennapoknak is része. Gyakori témája a biológiaóráknak, és itt játszanak a gyerekek a szünetekben. Mindannyian kedves emlékekkel kötődnek a tölgyfához, akárcsak – az Év fája verseny kapcsán – a kaposváriak egész közössége.” – vallják a benevezők.

Innen szép nyerni!

Szavazz Te is, hogy az idén ismét sikeresen zárhassuk a versenyt! 

Itt tudsz szavazni:

https://www.treeoftheyear.org/vote

Kaposvári Szabadságfa videón


Figyelem!

2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!



További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Tovább a blogra »