Az árvácska az ősz és a tavasz színpompás, szinte mosolygós virága. Most még elvetheted az árvácskamagokat, hogy tavasszal az első napsugarak mellett az apró virág szépséges virágfejeiben is gyönyörködhess. Olvass tovább és elmondom, mire figyelj!
Az árvácska kétség kívül az ősz, a tavasz, sőt az enyhébb téli napok legvidámabb virága. Ha süt a nap, az árvácska rögtön ragyog. Érdemes mielőbb elvetni a magokat, hogy télre megerősödjenek a kis virágok.
Nyáron a magokat tetszésünk szerint cserépbe vagy szabad földbe is vethetjük. A júniusban elvetett magokból már őszre virágzó növény fejlődik. Az augusztus közepéig csíráztatott magok viszont csak jövő év tavaszán fognak virágba borulni.
A tápdús földbe ültetett magok csírázási hőmérséklete 18 fok, ezért az augusztus utáni magvetés már kevés sikerrel kecsegtet.
A cserepeket félárnyékba helyezzük és a földet állandóan tartsuk nedvesen. Érdemes a cserepeket sötét fóliával letakarni, mert a sötét és párás környezet segíti a csírázást.
Az első levelek megjelenése után már nincs szükség a takarásra.
Kb. 6-8 hét után ültethetők át a magoncok nagyobb cserépbe vagy közvetlenül a balkonládába. Egyesével tűzdeljük a magoncokat, balkonládánál vagy nagyobb cserépnél kb. 8-10 cm tőtávolságot hagyjunk a növények között.
Világos helyen tartsuk és rendszeresen öntözzük. Fokozatosan hozzászoktathatjuk a napsütéshez is. A vetéstől számítva legkorábban 12 hét alatt virágzik. Az augusztusban vetett magok már csak tavasszal fognak.
A kis növénykéket nem kell fagymentes helyre menekíteni, maradhatnak az erkélyen vagy a kert egy védettebb zugában. Fagymentes napokon öntözzük meg.
A tavaszi első napsugarak életre keltik majd a növényeket és gyönyörű virágaink lesznek, amik egészen a júniusi meleg napokig dúsan virágoznak majd.
Az árvácskából pompás tavaszi beültetés készíthető a balkonláda. Jól társítható tulipánnal, nárcisszal, jácinttal vagy fürtös gyöngyikével.
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!