Balkonada

Pistike gyökereztetése két hét alatt – fotókkal

A nebáncsvirág (Impatiens) vagy hétköznapi nevén a pistike vidám, élénk színű virágaival díszítő, többnyire egynyáriként tartott dísznövény. A “zöld ujjú” hobbi kertészek sikeresen átteleltetik egyik évről a másik. Sőt eredményesen szaporítják is gyökereztetéssel. Olvasónk ennek a folyamatát mutatja be részletes leírással és fotókkal.

 

 

Németh Anna több sikertelen kísérlet után találta meg az eredményes gyökereztetés mikéntjét. Örömmel adta közre, hogy mások is profitálhassanak belőle. 

“A pistikék gyökereztetése mindig gondot jelentett. A kis pohárból a hajtások kibuktak a nagyba belecsúsztak, a vizet is ellenőrizni kellett, mennyi párolgott el…

A hajtásokról lehulló levelek a pohárban gyorsan rothadásnak indultak, sokszor a gyökereztetésre szánt hajtások is elrothadtak. Ezzel a módszerrel a vízbe nem kerülhet be a lehulló levél, nem kell ellenőrizni, és minden hajtás épségben marad, és gyökeret hajt.

A helységben 15 fok alatt van a hőmérséklet, melegebb helyen sokkal előbb jelennek meg a gyökerek. A vízbe tehetünk egy kis gyökereztető hormont (ami nekem ép elfogyott).

Sokféle virágot gyökereztettem így. A hajfásokat borító műanyag zacskót ne feledjük kilyukasztani, hogy ne képződjön sok pára.

Szoktam magról is nevelni pistikét, de nem mindig jelenik meg az a szín, amit nagyon szeretek. Egyébként nem tapasztaltam különbséget a gyökereztetett és a magról nevelt között. Az újoncok azóta még több virágot hoztak és bokrosodnak is.

Érdemes kipróbálni, ezzel a módszerrel sikeresen meg tudsz gyökereztetni bár mit.

Mutatom fotókkal a folyamatot.

Minden hajtásról eltávolítom a virágot és az alsó leveleket.

 

 

Egy pohárra ráerősítem a műanyag tasak alját, és ollóval készítek négy lyukat,amibe beletűzöm a hajtásokat.

 

 

A tasakon szúrok több helyen lyukat, majd bekötöm.

 

 

A poharat a többi virág közé teszem.

 

 

A hajtások két hét alatt gyökeret eresztenek,és virágba borulnak.

 

 

Ollóval levágom a tasakot, kiszabadítom a gyökeres hajtásokat.

 

 

Ilyen szép gyökeret eresztett a hajtás két hét alatt.

 

 

Az anyanövény és a négy “újonc.”

 

 

Barvircz Zsuzsa tapasztalatai: “Csak le szoktam szedni a leveleket a szárról és a kis hajtásokat, belerakni egy kisebb pl. pálinkás pohárba és készen is van. Az átteleltetett rózsavirágú pistikét sokszorosítottam így most is. 🙂

A magról kelt szimpla pistike sokkal szebb lesz, hamarabb bokrosodik, mit a dugvány. Legalábbis én ezt tapasztaltam. Minden évben szedek magot és következő évben elültetem. 🙂

 

 

Nagyon köszönöm a tanácsokat és a fotókat Annának és Zsuzsának!


Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!

További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

Balkonada hírlevél

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!