Balkonada

Így szoktasd a szabadba a teleltetett leandert

A tavaszi napsütés nemcsak a virágokat csalogatja ki a földből, hanem a fagymentes helyen teleltetett mediterrán és trópusi származású növényekbe is kezd életet lehelni a téli álom után. Sok leander már hetek óta a szabadban sütkérezik, tapasztalt leander tulajdonos olvasónk viszont még mindig óvatosságra és fokozatosságra int bennünket. 

 

leander

 

“Már sokan kipakolták a leandereket, és látni lehet a teleltetés hiányosságait, a locsolás hiányát, a szellőztetés hiányát, a kártevők elszaporodását. Megpróbálok most ezekhez tanácsokat adni.

Ha egész télen nem locsoltunk és a növényeink csörgősre száradtak, akkor a kihordás után áztassuk be legalább 2-3 napig a töveket. A 2-3 nap alatt jól megszívja magát a gyökérlabda, és utána megvizsgálhatjuk a visszavágás mértékét. Ahol a levelek csörgősre száradtak ott már nem fog új levél kihajtani. Célszerű ezért a növényeket visszavágni. Én a tarra vágást (minden szárból kb. 15 cm magasságot hagyunk csak) javasolnám, de lehet olyat is, hogy csak addig vágjuk vissza az ágakat, ameddig még a vágás felületén zöldek. Ekkor számolni kell azzal, hogy a visszavágástól kezdődnek majd az új hajtások. Ezért jobb a tarra vágás, mert akkor esélyt adunk a növénynek egy vadonatúj koronára.

 

A szellőzetlenség következménye a gombás fertőzés. Aki pincében teleltet, annál többször előfordul. A kihordás után gombaölővel kell permetezni, pl. Vegesol RS, Curpoxan, Amistar. Én mindig koktélozok, tehát a gombaölőszer mellé mindig teszek atkaölőt is és rovarölőt is megelőzés céljából.

A következő tanácsom a fokozatosság. Kihordás után ne ültessük át rögtön a növényt, ne adjunk nekik tápot, és egyéb serkentő szereket. Hagyjuk magukhoz térni a növényeinket. Csak vizet kapjanak, és slagolással a koronát is naponta lehet tisztítani. Ez a kártevők ellen is nagyon jó, mert azok utálják a vizet.

 

 

A gyökérmetszést se most ejtsük meg rögtön a kihordás után, ugyanis a gyökér is még alszik. Kell neki egy hónap legalább, hogy akklimatizálódjon a kinti körülményekhez és beinduljon, felébredjen. Ne kapkodjunk fűhöz, fához, attól még nem lesz tavasz, bármennyire is úgy érezzük. Az áprilisi időjárás még tartogathat meglepetéseket. Amíg nem melegszik fel annyira a talaj, hogy éjjel is +10 fok legyen tartósan, addig várjunk türelemmel, mert a korai kirakodással több kárt okozunk, mint amennyi hasznunk lenne a dologból.

 

Az utolsó 10 évet összehasonlítva, sosem volt két egyforma szezon, mindig máskor fagyott. Pl. 2012. Április 10-én olyan fagyok voltak, hogy a növényeim sávosan elfagytak. Ez azt jelenti, hogy pl. a Barcelonám két széle igen, a közepe nem. 2013. március 15-én különb hó esett, mint 2012. telén, és alig tértünk magunkhoz 10 nap múlva újabb hó esett. 2017. április 19-én is 4 napig takargattam a növényeimet, mert eddig mindig április 1-én, a bolondok napján pakoltam ki. Az idén meggondolom. Úgy látom a ciklikussága, hullámvasutassága megmaradt, ezért mindig utol kell érni azt az időszakot, amikor már annyira felmelegszik a levegő, hogy a hullámvasút alsó értékei nem károsítják a kirakodott növényeinket.

 

leander

 

A “-5 fok-ig bírják” szlogen már kiment a divatból. A 30 évvel ezelőtti fajtáknál esetleg, de a mostani fajtáknál, és főleg a magoncoknál, amelyeknél még évek vannak vissza ahhoz, hogy a viselkedésüket meg lehessen ítélni – főleg nem érvényes. Ezt már számtalanszor elmondtam, nem nem bírják, vannak olyan fajták, amik még a nulla fokot sem. Nem beszélve arról, hogy tavasszal sokkal rosszabbul viselik a hőmérséklet ingadozásokat, mert egész télen összezárva, sokszor levegőtlen, szűk helyen telelve, az immunrendszerük teljesen legyengül és nem tudnak védekezni semmi ellen. Míg ősszel más a helyzet, hiszen előtt több hónapig kaptak tápot, friss levegőn voltak, uram bocsá esetleg eső is esett, szóval sokkal ellenállóbbak, mint most.

Óvva intek mindenkit attól, hogy elkapkodják a tennivalókat, és mindent egyszerre akarjanak a növényekkel megpróbálni.”

Nagyon köszönjük a hasznos tanácsokat Pribelszki Máriának!

További olvasnivalók a leanderről

 

Leander gondozás évtizedes tapasztalatai első kézből

 

A csodaszép leander titkai

 

Leander metszésének fortélyai lépésről lépésre

 

Leander őszi metszése – bevált praktikák


Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!

További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

Balkonada hírlevél

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!