A virágmagokat vetéséhez március elején még túl hideg a talaj. Viszont már ekkor elkészíthetjük a magszalagot vagy más néven vetőszalagot, amivel lényegesen leegyszerűsíthetjük a vetést. Vetőcsíkot készen is kaphatunk, de megmutatom, milyen egyszerűen tudjuk saját magunk elkészíteni.
Jó és ötletes, de kicsit drága megoldás a vetőszalag. Előnye, hogy a magok egyenletesen nőnek ki, nem kell egyelni. A szalagon a magokat épp megfelelő távolságra helyezik el, így elég csak lefektetni a szalagot a kívánt helyen kialakított mélyedésbe, belocsolni és lazán betakarni.
Házilag készítve sokkal költséghatékonyabb és ráadásul olyan magokat rakhatunk rá, amilyeneket akarunk.
Magszalag készítése házilag
A vetőszalaghoz csupán papírra, vízben oldódó ragasztóra és a vetőmagokra van szükség. A papír lehet újságpapír is, de ha hosszabb csíkokat szeretnénk, akkor WC papírt vagy konyhai papírtörlőt használjunk.
A papírból vágjunk kb. 2 cm-es csíkokat.
Vízben oldódó ragasztóként használhatunk házilag készített csirízt. Ehhez öntsünk a lábasba kb. 2 dl hideg vizet, adjunk hozzá 3 teáskanálnyi finomlisztet, alaposan keverjük el. Közepes hőfokon főzzük pár percig, míg híg puding állagú masszát kapunk. Öntsük egy kisebb hőálló üveg vagy fém tálkába. Amint kihűlt, már használható is. Lefedve, hűtőben akár egy hétig is eláll. Bármilyen papír ragasztására használhatjuk.
A papírszalagra csöpögtessünk csiríz pöttyöket a vetőmaghoz ajánlott ültetési távolságra és ezekbe nyomkodjuk bele a magokat. A papírra akár rá is írhatjuk, hova milyen magot tettünk vagy akár színes festék pöttyökkel jelezhetjük.
Ha megszáradt azonnal ültethetjük is, de akár hónapokat is várhatunk, az ideális ültetési időig. A vetőszalagokat a megfelelő időben egyszerűen elültetjük, meglocsoljuk és várjuk a magok előbújását.
Akár ajándéknak is jó ötlet.
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: