Balkonada

Mezőffy Tamás mester virágkötő a harmadik legjobb a világon

Mezőffy Tamás mester virágkötő ismét virágkötészeti történelmet írt. 2016-ban a Europe Cup – European Florist Championship versenyen vívta ki az elsőséget, hétvégén pedig az Interflora World Cup 2019 világversenyen léphetett a dobogó harmadik fokára.

 

 

Már a 2016-os európa bajnoki cím is hatalmas siker volt. Bár ifjúsági versenyeken többen is diadalmaskodtak már – köztük Mezőffy Tamás is -, de magyar felnőtt virágkötőnek ezelőtt még soha sem sikerült nyernie.

 

 

 

A 2019. március 1 és 3 között Philadelphiában rendezett versenyen Tamás ismét bebizonyította, hogy eddigi sikereit nem a véletlennek köszönheti. 

 

 

 

 

A több fordulós, meghatározott időtartam alatt megvalósítandó meglepetés feladatok sem fogtak ki a kreatív mester virágkötőn. Egyedi stílusa, igényes, dekoratív és formabontó alkotásai ismét elnyerték a szakmai zsűri elismerését és meghozták számár a sikert. 

 

 

 

 

A világversenyen megszerzett harmadik helyezés nagyon nagy elismerés a magyar virágkötő szakmának is. 

A versenyt az ausztrál Bart Hassam (középen) nyerte, míg második helyen az orosz Natalia Zizko (jobbra) végzett!

 

 

 

További sok sikert kívánok és nagyon köszönöm a fotókat a FleurCreatifMagazine-nak!

 

Magyar virágkötő lett Európa legjobbja

 

Virágkötő Európa kupa 2016 második napi alkotásai

 

Arany Rózsa díj, a fiatal virágkötő tehetségek támogatására

 


Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!

További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

Balkonada hírlevél

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!