Indul a Balkon Aranya Pályázat 2018

Idén is lehet jelentkezni a nagy sikerű Balkon Aranya pályázatra. A városzöldítést és a kertészkedés örömét népszerűsítő mozgalmat a tavalyi évtől a Közösségi Kertek projekt karolta fel (közössegikertek.hu), azóta már az ország egész területéről várják a legszebb erkélyek fotóit.

Fotó: Tóth Z. Mónika

A pályázaton részt vehet

Minden magyarországi városi lakos, akinek lehetősége van lakókörnyezetében növényeket ültetni. Erkélyen, teraszon, gangon, vagy akár csak ablakpárkányon, netán belső udvaron, vagy tetőteraszon, mindenütt jól mutat a zöld!

Balkon Aranya Pályázat 2018 kategóriái

I. Egyéni pályázó

II. Közösségi összefogásban

Pályázati munkák elbírálása

A szakértőkből álló zsűri pontozása alapján kerül felállításra a pályázatok rangsora, az alábbi szempontoknak megfelelően:

Fotó: Vass Izabella

Balkon Aranya 2018 pályázat menete

A pályázók előzetesen fényképeket készítenek a zöldíteni kívánt területről, ablakpárkányról, gangról, teraszról, belső udvarról eredeti állapotában. Megálmodják, majd a növénykiültetés megvalósítása után, a pályázati időszak alatt bármikor elkészülhetnek a pályamunkák, amikor a pályázó a legteljesebbnek, legszebbnek ítéli, legyen az tavasz, nyár, vagy akár kora ősz.

A pályázati anyagokat a www.balkonaranya.hu oldalon található Jelentkezési lap kitöltésével lehet elküldeni.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. szeptember 17. hétfő, déli 12:00 óra

Eredményhirdetés: 2018. szeptember 28, péntek

Ünnepélyes díjátadó: 2018. október 05, péntek

Az esemény helyszíne: Kortárs Építészeti Központ Projektgalériája (1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.)

További információk és jelentkezés a Balkon Aranya Pályázat 2018 hivatalos oldalán:

Balkon Aranya Pályázat 2018

Az előző években több olvasóm sikeresen vett részt a pályázaton. Az Ő erkélyeiket itt az oldalon is bemutattam. 2016-ban pedig engem is felkértek, hogy vegyek részt a zsűri munkájában, amit örömmel vállaltam.

Jó lehetősség arra, hogy bemutasd kis édenedet az egész országnak, ne hagyd ki! Aztán pedig ne felejts el engem is értesíteni róla, szívesen bemutatom itt a blogon.

További olvasnivalók a Balkon Aranya Pályázathoz kapcsolódóan

Díjnyertes balkonok

Bunda vagy sem? – Hajós András erkélyének tervezője az amatőrök között

Vadregényes kert a lakótelepen

Burjánzó balkon leg.. leg… leg…


Figyelem!

2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!



További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Tovább a blogra »