Idén is lehet jelentkezni a nagy sikerű Balkon Aranya pályázatra. A városzöldítést és a kertészkedés örömét népszerűsítő mozgalmat a tavalyi évtől a Közösségi Kertek projekt karolta fel (közössegikertek.hu), azóta már az ország egész területéről várják a legszebb erkélyek fotóit.
A pályázaton részt vehet
Minden magyarországi városi lakos, akinek lehetősége van lakókörnyezetében növényeket ültetni. Erkélyen, teraszon, gangon, vagy akár csak ablakpárkányon, netán belső udvaron, vagy tetőteraszon, mindenütt jól mutat a zöld!
Balkon Aranya Pályázat 2018 kategóriái
I. Egyéni pályázó
- Balkon, terasz – Erkélyen, teraszon végzett növénybeültetés
- Párkány – Ablakpárkányon végzett növényesítés
- Gang – Belső, illetve külső körfolyosón végzett egyéni kiültetés
II. Közösségi összefogásban
- Párkány – Ablakpárkányon végzett növénytelepítés, min. két szomszéd, vagy teljes emelet összefogásával
- Tetőterasz, belsőudvar – Lapostetős házak tetején, tetőteraszon, valamint belső udvarok, társasházak földszintjén burkolt felületeken végzett közösen, együttműködésben létrejött növényesítés.
- Gang – Belső, illetve külső körfolyosón végzett kiültetés, min. két szomszéd vagy egész emeleti lakók összefogásával
Pályázati munkák elbírálása
A szakértőkből álló zsűri pontozása alapján kerül felállításra a pályázatok rangsora, az alábbi szempontoknak megfelelően:
- a növénykiültetések esztétikája, szépsége
- ökológiai szempontok érvényesítése, környezettudatos kialakítás
- a hely kihasználtsága, praktikumok, egyedi megoldások használata, kreativitás
- funkció bővítés (közösségi tér esetén)
- az újrahasznosítás mértéke a kialakításban
- a növényesítés mértéke, a változás látványossága: mennyivel lett „zöldebb”
- megfelelő fényképes bemutatás: jó minőségű, megfelelő tartalmat bemutató képek.
Balkon Aranya 2018 pályázat menete
A pályázók előzetesen fényképeket készítenek a zöldíteni kívánt területről, ablakpárkányról, gangról, teraszról, belső udvarról eredeti állapotában. Megálmodják, majd a növénykiültetés megvalósítása után, a pályázati időszak alatt bármikor elkészülhetnek a pályamunkák, amikor a pályázó a legteljesebbnek, legszebbnek ítéli, legyen az tavasz, nyár, vagy akár kora ősz.
A pályázati anyagokat a www.balkonaranya.hu oldalon található Jelentkezési lap kitöltésével lehet elküldeni.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. szeptember 17. hétfő, déli 12:00 óra
Eredményhirdetés: 2018. szeptember 28, péntek
Ünnepélyes díjátadó: 2018. október 05, péntek
Az esemény helyszíne: Kortárs Építészeti Központ Projektgalériája (1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.)
További információk és jelentkezés a Balkon Aranya Pályázat 2018 hivatalos oldalán:
Balkon Aranya Pályázat 2018
Az előző években több olvasóm sikeresen vett részt a pályázaton. Az Ő erkélyeiket itt az oldalon is bemutattam. 2016-ban pedig engem is felkértek, hogy vegyek részt a zsűri munkájában, amit örömmel vállaltam.
Jó lehetősség arra, hogy bemutasd kis édenedet az egész országnak, ne hagyd ki! Aztán pedig ne felejts el engem is értesíteni róla, szívesen bemutatom itt a blogon.
További olvasnivalók a Balkon Aranya Pályázathoz kapcsolódóan
Bunda vagy sem? – Hajós András erkélyének tervezője az amatőrök között
Vadregényes kert a lakótelepen
Burjánzó balkon leg.. leg… leg…
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: