Gazos pusztaságból álomkertet varázsoltak

Az álomkert mindenki számára mást jelent. Vannak akik csak addig jutnak, hogy álmodoznak róla, míg mások erejükön felül küzdenek azért, hogy ezt saját maguk számára megteremtsék. A kevés pénzből, sok saját verejtékkel kialakított kertben benne van az ott lakók szíve-lelke. Pont egy ilyen kertet hoztam.

Szórád K Éva olvasónk vallott a kétkezi munkával kialakított gyönyörű kertjükről.

“Azért vagyok büszke a kertemre, mert egy gazos pusztaság volt 12 éve. A tervezéstől a földmunkák, ültetés, mind az én kreálmányom, pedig panelból költöztem ide, tapasztalat, gyakorlat nélkül. :)”

“Sok pénzből is lehet, sőt.Ezek szinte a legolcsóbb növények, ha kicsit depis voltam, vettem 1-2 növénykét, születésnapra, anyák napjára stb is gyökerest kértem. Nem olyan nagy a kert, próbáltam mozgalmasabbá tenni kis beugrókkal. Nem költöttem rá milliókat. Inkább rengeteg munka, na meg az idő.”

“A férjem készítette a fehér padot, madáretetőket. A követ én választottam, a lerakásnál segédkeztem. A tervezést, ami végül is egy folyamat, a földmunka, ültetés füvesítés stb. volt az én feladatom.”

Gratulálok Szórád K Évának és nagyon sok örömöt kívánok a csodás kerthez!

További olvasnivalók hasonló témában: 

✿ Őszi pillanatok a zöld nappaliból

✿ Balkonada olvasók csodanövényei

✿ Több száz egzotikus növény egy magyar kertben

✿ Akinek a kert a szívgyógyszere és az idegnyugtatója

✿ Lusták ideális szobanövénye: lepkeorchidea

✿ Vadvirágos romantika a budapesti álomkertben

✿ Vakondtúrás a kertben télen? – Itt a megoldás!

✿ Erzsi néni 94 évesen maga gondozza a kertjét

 Gyötrelmes vidéki életre cserélte a fővárosi nyüzsgést


Figyelem!

2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!



További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Tovább a blogra »