Kínától már megszokhattuk, hogy mindennek felépítik a kínai változatát. Megépült már a mi Hősök terénk másolata is, most pedig a világ legszebb és legnagyobb virágos kertjének másolatával rukkoltak elő. A Kelet Keukenhofjaként is emlegetett parkban a tavaszi virágzáshoz 7 millió Hollandiából importált tulipánt ültettek el.
A holland virágos kertnek a hegyekkel körül ölelt gyönyörű város Chongqing ad helyet. A város fantasztikus éghajlata ideális a Hollandiából importált 7 millió tulipán virágzásához. A tulipánok után 4 millió liliomot ültetnek majd több ütemben, hogy egész évben legyen látnivaló a több millió turistának, akikre évente számítanak.
Talán az sem meglepő, hogy a park megnyitását egy héttel az európai kert kapuinak kitárása előtti időpontra időzítették.
Az ünnepélyes megnyitó alkalmából egy új nemesítésű tulipánt a “Chongqingi szépség” névre kereszteltek.
Az, hogy az új nemesítésű tulipánokat helyekről vagy híres emberekről nevezik el, nem újdonság. Többek közt van Van Gogh és Paul McCartney nevét viselő tulipán is.
A parkban több zárt pavilon is helyet kapott, amelyek akár esküvői helyszínnek is kibérelhetők.
Nagyon köszönöm a fotókat Piet van Kampennek, a holland G-Fresh marketingvezetőjének!
Szép, szép a park és pár hát múlva még szebb lesz, amikor a rengeteg tulipán virágba borul, de azt hiszem én továbbra is maradok az eredeti Keukenhof park megingathatatlan rajongója.
Csodálatos fotók a világ legnagyobb virágos kertjéről
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: