Balkonada

Téli praktikák az orchideák virágoztatásához

Az orchideák a téli időszakban hozzák különlegesen szép virágaikat. Bár nem túl igényes növények, még is előfordul, hogy a szépen fejlődő bimbók száradni kezdenek és lehullanak. Most azonban vége a bimbóhullásnak! Olvasói praktikákkal kivédhető a nem kívánatos folyamat.

 

 

Orchidea gondozás terén már többször olvashattuk Vadady Mária tanácsait, most a bimbóhullással kapcsolatos tapasztalatait osztja meg velünk.

“Naponta olvasni, hogy idő előtt megsárgulnak, lehullanak a bimbók, pedig “mindent” megkap a phalaenopsisunk, állítólag…

Kb. 3 éve vagyok tagja néhány orchideás csoportnak, főleg az ezekben található nálam hozzáértőbbek tanácsainak köszönhetően, (amiket mély alázattal fogadok) nálam már alig van bimbóhullás.

Fény

-Télen fürdenek a napfényben szinte egész nap (déli fekvésű a szobánk) az ablakban levők, pirkadat után már nem húzkodok rájuk redőnyt, függönyt, sötétítést, mert szükségük van az összes fényben gazdag órára!
-Sok napfényes nap után, ha beköszönt egy hosszabb, hetekig tartó sötét, borús időszak, ilyenkor is lehet bimbóhullás, mert ez hirtelen fényváltozásnak tekinthető. (De attól is, ha véletlenül tovább felejti valaki lehúzva a redőnyt!)
Növényvilágító lámpával rá lehet segíteni, tavaly növényvilágítós égőt vettem és sima állólámpába csavarva használom ha kell.
(Az orchideák nagy túlélők, ismerek olyan gazdát ahol télen-nyáron tűző napon élnek a phalák, heti egyszer van áztatás, szükség szerint tápozás, de nincs párásítás, stb., mégis gyönyörűen virágoznak, hatalmasra fejlődnek. Itt az egyetlen ami károsította a pusztulásig az egyiket a radiátorról feláramló forróság és néha nyári levélperzselés, ha az üveghez ért a levél. Igaz a virágok hamarabb elnyílnak, de az évi többszöri virágzás kárpótolja mindezt.)

Hőingadozás-párásítás
Szellőztetéskor, ajtó,- ablaknyitáskor, ventilátor használatakor, a fűtőtestről feláramló meleg levegőtől szokott a leggyakrabban előfordulni, vagyis olyan hőmérséklet változástól ami persze napi szükséglet minden szobában élőnek, de a változást tudjuk szabályozni néhány praktikával, amikhez csak egy kis odafigyelés szükséges. (Sajnos a forró feláramló levegő még sokkolhatja is a növényt annyira, hogy a levelei ledobálása után elpusztul.)

Nálunk szabályozatlan távfűtés van, akkor a legmelegebb a radiátor, amikor kint a leghidegebb van, ezért minden hatás élességét csökkentenem kell, a hidegét is, melegét is.
-Az ablakpárkányt polcdeszkával megmélyítettem, erre simán ráfér 2 sornyi mélységben néhány fehér virágláda alátét, amikben mindig áll a víz. Ezekben sorakoznak a kaspókban levő phalaenopsisok.
-A kaspókra csiptetős vállfákon vizes törülközőket akasztok, ezeket naponta kétszer nagyjából kicsavarva vizezem. Így lefogják a feláramló forró levegőt, illetve párásítják is azt. Ronda, de hasznos.

-Beáramló hirtelen hideg levegő ellen a függönyt húzom a hideg levegő útjába, ez eltereli azt az orchideákról befelé süvítő hideget, lassabban éri el a növényeimet. Érdekes hogy nem a lehűlés, hanem a hirtelen változás károsíthatja őket.
Természetesen a szellőztetés előtt nem vizezek, nem locsolok!
-Olyan ablakban ahol nincs ráhúzható függöny, ugyanezt a célt szolgálja szellőztetéskor a növényekre óvatosan rárakott vékony muszlinsál.

Kártevők
-A kártevők láthatóak és a szívogatásuk, rágásuk nyoma is. Ezeket be lehet azonosítani akár a netről is, vagy segítséget lehet kérni a tapasztaltaktól.
-Ragacsos cseppek nem mindig a tetvektől származnak, ha a levéltövekben, leveleken, virágokon nem látunk pajzs,- vagy gyapjas tetűt, akkor a cseppecskék lehetnek akár olyasmitől is, ami ellen nem kell védekezni: kiegyenlítetlen locsolástól, tápozástól is.
Ha tetvek, vagy bármi más szörny szívogatja kedvenceinket, a permetezés mellett nem árt mindet lemosni, kimosni a környezetében: polcot, ablakot, függönyt!
-Az apró muslincaszerű rovarok a tőzeglegyek. Pofonegyszerű módon lehet elűzni ezeket: minden szobában levő növénynek hagyni kell kiszáradni a közege a felszínét, vagyis nem kell állandóan vizesen tartani semmi olyasmit, ami az életterüknek tekinthető.

Tápozás
Nálam télen van a nagy virágzás, mert akkortól van a legtöbb napsütés a Nap téli, laposabb járása miatt, így télen is tápozok:
-virágzást segítővel egészen addig amíg kinyílnak a virágszárak.
-Amelyik láthatóan a gyökérzetét, levélzetét növeszti, az az erre való tápot kapja.

Átültetés
-Ha új növényt vásárolok és mohacsomó van a tövénél, ilyenkor ültetem át és azt is, ami láthatóan átültetés után kiált.
-Ha a gyökérzetének kell a fejlődés, erősödés, akkor átlátszó kaspóba rakom a cserepet és a lehető legfényesebb helyre.

Az orchideáinknak a benti tartással teljesen felborítottuk a természetes, a szabadban hagyományos ciklusait, így az igényeiket felismerve muszáj belenyúlni, belesegíteni az életükbe hogy egészségesek maradjanak, virágozzanak sok-sok örömet adva a gazdáiknak.

Mindez annak ellenére működik miszerint “Tételesen megkérdőjelezhető, több helyen határozottan cáfolható, téves oksági összefüggéseket feltételez, az alapvető növényélettani kérdésekkel sincs tisztában aki írta.” Ez így van, de az az igazság hogy már többször volt vitám olyan képzett, vagy még képzés alatt álló kertészekkel, akik valami olyasmiről állítottak hogy nagyszerű, ami nálam és sokaknál nem vált be a gyakorlatban, a házilag biztosítható körülmények között. A tapasztalat azt mutatja, hogy a növények itthoni életben tartása esetében a laboratóriumi körülményeknél megvalósítható tudományos ismereteknél többet érnek a háznál alkalmazható “mezei” praktikák. Ez van.:-)”

Nagyon köszönjük Marikának a hasznos tanácsokat!

További olvasnivalók hasonló témában: 

✿ Orchidea gondozási tippek első kézből

✿ Kék orchidea létezik vagy átverés?

✿ Így gondozd a lepkeorchideát!

✿ Orchideák téli gondozása

Lusták ideális növénye: lepkeorchidea

Így gyógyíthatod meg a beteg lepkeorchideát

Teszteld a tudásod orchidea kvízzel!


Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!

További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

Balkonada hírlevél

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!