Balkonada

Jó hobbi kertész is holtig tanul

A kis terek “bezöldesítése” gyakran sokkal nagyobb kihívás, mint a nagy kerteké. A csöppnyi helyeken sokkal nehezebb látványos, harmonikus zónát kialakítani. Olvasóim rendre bebizonyítják, hogy mindez csak fantázia és örökös tanulás, tapasztalás kérdése.

 

 

Vadady Mária a panelrengeteg közepén, csupán 20 négyzetméteren alakította ki csodás paradicsomát. Tapasztalatait szívesen osztja meg másokkal, hogy segítsen, ihletet és hitet adjon hasonló oázisok megvalósításához.

“Ma egy kis emlékezetfrissítés céljából elkezdtem a régebbi fotóimat nézegetni és nagy örömmel, teljes megelégedéssel kijelenthetem, hogy egyre szebb a körletünk. Nyilván sok munka van benne, meg a gyűlő tapasztalat, de bevallom, hogy a mostani kinézete az ebben a csoportban (Burjánzó balkonon és kertek) való tagságomnak is köszönhető.

Még a 2016-os fotókon látszik, hogy mit bénáztam össze az egynyáriakkal, amik nem bírták ki az egész szezont, volt egy csúcsidejük nyár elején, majd ősszel, de közben fotózhatatlan állapot hónapokig. Nem is passzoltak a környezetükbe, mert ha nyíltak, a színükkel, virágtömegükkel elnyomták a többi körülöttük levő finomabb struktúrájú, errefelé honos virág szépségét. Aztán belépett a Sinka Erika és az évelőkkel teleültetett kertje hihetetlen löketet adott nekem a kislapáttal való alkotásban.

Tavaly ősszel átrendeztem a teraszon levő évelőket, újakat ültettem (köszönet a személyes és a csoporttalálkozókon kapott növényekért!), majd idén kipróbáltam a cserepes évelőkkel való látványkiegészítést (felbátorodva pl. Wolf Márti erkélyén becserepezett mindenféle kerti növény burjánzása láttán), ami jelentem, ragyogóan sikerült! 

Cserepekben él és virul a gyűszűvirág, a hagymások, a leveles évelők, a mocsári növények és az őszre virágoktól kissé megkopaszodott teraszunk éke, egy csomó cserépbe ültetett lepkevirág. Amíg valami fejlődik és nem látványos, addig kint van a kiskertemben, aztán ahogy bimbóba fordul, jöhet a teraszra, a sűrű dzsumbujba színes erdei romantikát csinálni.

A találkozókon kapott mindenféle évelőből nem csak a terasz részesült, hanem új ágyásokat csináltam a zöldségesek mellé. Fogalmam sincs, hogy fognak kinézni, majd tavasztól meglátjuk…🙂

 

 

Kis vacak cserepekben egész ősszel gyönyörűek voltak a lepkevirágok.

 

 

Évekig ilyen béna volt ez a rész. Kimagasodtak az őszre felkopaszodó klemátiszok, alatta meg túl színesek a pistikék.

 

 

2017. nyár eleje, a trágyázás megtette a hatását a harangvirágnál.

 

2017. Új helyükön a phloxok. Alul a zöld izé a macskakerítés.🙂 (A drága ott heverészik a maga 5-6 kilójával és így érti meg, hogy nálunk némely helyen a virág az első!:-) )

 

2017. ősz. a lenyílott phloxok mögött, között a cserepes lepkevirágok.

 

Na erről a képről nem lehetne megmondani, hogy a panelrengetegben van!

 

 

2016. nyár.

 

2017. ősz.

 

 

2017.nyár. Elkészült a bödön”tó” is. (balra a szék mellett)

 

Ezek is cserepekben vannak.

 

 

2017. ősz vége felé…

 

 

Pont az ilyen példaértékű kiskert kialakításokért és bejegyzésekért hoztam létre a blogot és Facebook csoportot. Nagyon köszönöm Vadady Marikának a fotókat és tapasztalatokat! 

Várunk téged is szeretettel a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportban kérdéseiddel, tanácsaiddal, szépségeiddel!

További olvasnivalók hasonló témában: 

🌷 Ilyen kertben garantáltan madárcsicsergésre ébredsz

🌷 Szieszta a kerti tó parján

🌷 Nyaralunk a kertben pályázat legszebb kertje

🌷 Romantikus pihenőhely a kertben

🌷 Buja növényzetű terasz a meghitt családi pillatokért

🌷 Víz és kert megkapó összhangja

🌷 Kertté varázsolt terasz a negyediken

🌷 Megvalósult álom: az első balkon


Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!

További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

Balkonada hírlevél

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!