Az utóbbi évek legnépszerűbb trópusi növénye kétség kívül a murvafürt (Bougainvillea). A mediterrán országok nyaralásait idéző színpompás virágot egyre többen bevállalják, sőt sokan már a gondozását is tökélyre fejlesztették.
A murvafürt sok napfényt igényel, imádja a tűzőnapot is. Mindenképp meleg, széltől és esőtől védett balkonra vagy kert részbe kerüljön. A 15 fok alatti hideget nem igen viseli el, teleltetni kell, ezért nem érdemes szabad földbe ültetni.
Télen 10-15 fokos helyet és kevés öntözést igényel. Sokan az első évi teleltetés után lemondanak róla, mert váratlanul éri őket, hogy télen lehullik a lombja és tavasszal lassan hajt ki. Nem kell feladni a reményt, ha halottnak tűnik márciusban. Meg kell kezdeni a rendszeres locsolást és világosabb helyre helyezve türelmesen várni a kihajtását. Érdemes ilyenkor megmetszeni is.
A tartós meleg megérkezése után, 15 fok felett lehet kirakni szabadba.
A nyári meleg napokon rendszeresen öntözzük, de a pangó vizet nem tűri. Apró fehér virágai szinte ki sem látszanak a színes fellevelek közül. A virágzás és a színes fellevelek legfőbb titka a sok napfény és a virágzást segítő tápoldat hetenkénti adagolása.
Szaporítása félfás dugvány gyökereztetéssel történhet augusztus végén, de számítsunk rá, hogy nehezen gyökeresedik.
A szeptemberben kezdjük meg a nyugalmi időszakra felkészítést, ekkor hagyjuk abba a tápoldatozást. Ha a hőmérséklet 10 fok alá csökken, akkor ideje a teleltető helyére szállítani.
Köszönöm a fotókat Seres Andrea olvasónknak!
További olvasnivalók hasonló témában:
🌷 Murvafürt (Bougainvillea) téli gondozása
🌷 Balkonnövények szaporítása 3 egyszerű lépésben
🌷 Kefalónia és Zakynthos csodálatos virágai
🌷 Így szaporítsd a murvafürtöt
🌷 Évelőnövények, amelyek egész évben díszítenek az erkélyen
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: