Balkonada

Valentin-napra ajándékozz tulipánt

A Valentin-nap legkedveltebb virága még mindig a vörös rózsa. Pedig nem feltétlenül kellene ennek így lennie. Az év első nagyobb ünnepe nemcsak a szerelemről szól, hanem a szeretet, a barátság kifejezésnek különleges alkalma és egyben tavaszváró esemény is. Mindenkit arra szeretnék bátorítani, hogy a kissé unalmas és minden évszakban elérhető rózsa helyett válasszon inkább tulipánt, a tavasz egyik szimbólumát.

 

 

A tulipánt változatos szín- és formavilága méltán teszi az egyik legkedveltebb tavaszi hagymás növénnyé. A szerelem kifejezésére épp úgy alkalmas, mint a rózsa vagy bármelyik másik virág. A tulipán a Valentin-nap környékén a virágüzletekben is több színben elérhető, szép tavaszi csokrok, virágdobozok készülnek belőlük. 

Kedvcsinálóként egy holland városkából, Venhuizenből hoztam tulipánokat, ahol 2017. február 12-én ér véget a négy napos tulipán kiállítás.

 

 

 

 

Az évente megrendezett kiállításon mutatják be és versenyeztetik a legújabb nemesítésű fajtákat. Az idei évben a Marax névre keresztelt fajta nyerte el a fődíjat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bevallom őszintén, én nem tudnék választani a rengeteg gyönyörűség közül. 

 

Nézd meg a kiállításon készített rövid videót is:

 

 

Sikerült meggyőzni, hogy a tulipán fantasztikus választás Valentin-napra?

 

Köszönöm a fantasztikus fotókat Piet van Kampennek!

További olvasnivalók hasonló témában: 

🌷 Kétszázezer tulipánnal nyitották meg a tavaszi szezont Hollandiában

🌷 Valentin-nap az erkélyen? Miért ne?

🌷 Küldj képeslapot Valentin-napra

🌷 Valentin-napi ajándék tipp: séta a hóvirágok földjén

🌷 Így add át a virágot: a virág átadás 6+1 aranyszabálya

 


Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!

További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

Balkonada hírlevél

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!