Álomszép florárium díszíti az iskola auláját

Tanítani, nevelni leginkább jó példával lehet. Otthon és az oktatási intézményekben egyaránt. A pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskolában nagyon jó megoldást találtak arra, hogy a rideg falak közé is becsempésszék a természetet és megszerettessék a biológiát. 

A szabolcsi, közel háromezres lélékszámú település aulában az emeletre vezető lépcső alatt már kb. 12 éve volt két 500 literes akvárium. Két éve az egyik ragasztása elengedett és kifolyt a víz az aulába. Akkor az iskola biológia és földrajz szakos tanára, Szabó András megerősítette az üveget. Három hete aztán ismét szivárogni kezdett a víz, az üveglapok beragasztása nem segített. Ekkor jött az ötlet, hogy az akvárium új funkciót kap és floráriumként neveli tovább a lurkókat a természetszeretetre. 

A florárium igen népszerű napjainkban, tulajdonképpen nem más, mint egy kisebb vagy nagyobb méretű üvegláda, vagy ház, edény, az üvegház vagy egy télikert lekicsinyített mása. A fény és a párás levegő biztosítja a növények számára a megfelelő élőhelyet. Szabó András, a csodálatos florárium megépítője mesélt a létrehozásáról.

“Két hetedik osztályos tanítványom, Sipos Ákos és Török Levente segített a 130×50 cm alapterület benépesítésében. A neten rendeltem a hozzávalókat (agyaggranulátum-50 liter, darált kókuszrost (aljzatnak, nem penészedik), tőzeg, melegítő lámpa, szivattyú a víz forgatásához, fénycsövek -2 db, hő- és páratartalom-mérő. A háttér az, ami az akváriumban volt, csak purhabbal néhány műanyag virágcserepet erősítettem rá, majd ragasztó segítségével kókuszrosttal bevontam.

Hosszában félbevágott PVC csőből szintén purhab és csillámpala darabok segítségével készítettem el a „vízlépcsőt”. A növények megvásárlása után a beültetés következett. Kb. 2 hét alatt, 12-15 munkaórával lettünk kész. Szerintem jól sikerült, de még vannak igazítani való dolgok benne. A világítás és a szivattyú az akvárium időzítőkapcsolójával működik. Naponta délután vízzel megspriccelem a növényeket, egyébként 75 % a páratartalom benne 22 foknál. Egyelőre még nem tápoldatoztam, de később szükség lesz rá.

A hozzávalókat a szülők báli bevételéből finanszíroztuk, kb. 45.000 forintba került. Van benne pletyka, csokros inda, marantha, vénuszhajpáfrány, középen tillandsiák és lepkeorchidea fent csipkeharaszt, hálóslevél. 

A gyerekek sokszor kérdezik, hogy mi lesz még benne? Ők várják az állatkákat. Utánanéztem a nyílméreg békáknak, ugyanis a klíma és az élőhely tökéletes lenne nekik. Ráadásul szebbnél szebbek! De nagyon drágák (8-30 ezer között van az áruk). Úgyhogy marad a florárium, nem lesz belőle terrárium.”

András készített egy videót is a fantasztikus élővilágról. Nézd meg, érdemes!

Igazán példaértékű, amit ebben az iskolában létrehoztak. Így lehet igazán közel vinni a természetet a gyerekek szívéhez és megszerettetni velük a biológiát. Bízom benne, hogy előbb-utóbb a gyerekek kívánsága is teljesülhet és ugrándozó színes békák teszik még vidámabbá az oázist.

Gratulálok és köszönöm az információkat és a fotókat Szabó Andrásnak! 

Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.   

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösségtagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz


Figyelem!

2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!



További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Tovább a blogra »