Balkonada

Bátaszék molyhos tölgye lett az Év Fája

Hathetes online szavazás eredményeként Bátaszék 300-400 évesre becsült molyhos tölgye lett az Év Fája 2015 díj nyertese. Az Ökotárs Alapítvány által 2010 óta meghirdetett versenybe bármely közösség nevezhette az általa kedvesnek vélt, érdekes történettel rendelkező fát. Az idén több mint 60 fát jelöltek, ezek közül szakmai zsűri választotta ki a 15 döntőst, aki közül közönség szavazás döntött a győztesről.

 

bátaszék

Bátaszéki molyhos tölgy tavasszal

 

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. Az Év Fája cím mellett több díjat is kiosztottak a 2015. november 20-i díjátadón, minden döntős madárodúkat és etetőket is kapott ajándékba. 

Bátaszék legöregebb fája, a Szent Orbán Kápolna melletti molyhos tölgy az Év Fája cím mellé egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott. A város büszkesége hosszú élete során a település oltalmazójává vált, és egy érdekes hagyomány is kapcsolódik hozzá: minden év május 25-én borral öntözik törzsét, hogy a következő év bő szőlőtermést hozzon. 

 

bátaszék1

Bátaszéki molyhos tölgy ősszel

 

A Hős Fa címet és a vele járó állapotfelmérő szakmai vizsgálatot és kezelési javaslatot a körbeépített győri gesztenyefa kapta, ami méltó jelképe az ember és természet harmonikus együttélésének. Lőrincz József Ybl-díjas építész úgy tervezte a fa körül álló művelődési házat, hogy a fát ne kelljen kivágni miatta. Az épületet azonban most le akarják bontani, s ez valószínűleg a fa életét is veszélyezteti. Az Ökotárs zsűrije a győriek széleskörű összefogását díjazta mellyel a fa és a művelődési ház megmaradásáért küzdenek.

 

fa_győr

A körbeépített győri vadgesztenyefa

 

Az Országos Erdészeti Egyesület különdíját és ajándékcsomagját a hédervári Árpád-tölgy nyerte el. 

 

hédervári

A hédervári Árpád-tölgy

 

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

  • 1. Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége, az öreg tölgy – Bátaszék (Tolna) – 6 424 szavazat
  • 2. Balkányi mamutfenyő – másfél évszázad tanúja – – Balkány (Szabolcs-Szatmár-Bereg) – 6 147 szavazat
  • 3. A Mesefa – Ács (Komárom-Esztergom) – 1 675 szavazat
  • 4. A körbeépített győri vadgesztenyefa – Győr (Győr-Moson-Sopron) – 1 358 szavazat
  • 5. Marosi Matuzsálem – Deszk (Csongrád) – 1 357 szavazat
  • 6. A hédervári Árpád-tölgy – Hédervár (Győr-Moson-Sopron) – 870 szavazat
  • 7. Nyergesi Vadkörtefa – Nyergesújfalu (Komárom-Esztergom) – 832 szavazat
  • 8. Komlói öreg tölgy – Komló (Baranya) – 689 szavazat
  • 9. A somogysárdi Ginkgo Biloba – Somogysárd (Somogy) – 492 szavazat
  • 10. Kóspallagi Tűzoltófa – Kóspallag (Pest) – 418 szavazat
  • 11. Az Év Fája egy óvodában – Békés (Békés) – 304 szavazat
  • 12. A kápolnai három hársak – Kápolna (Heves) – 295 szavazat
  • 13. Az óriás makkfa – Böhönye (Somogy) – 259 szavazat
  • 14. Védett keleti platánfa – Tunyogmatolcs (Szabolcs-Szatmár-Bereg) – 258 szavazat
  • 15. Igaz történet egy óriás fehér fűz kegyeleti jelkép szerepéről – Budapest – Újpalota – 154 szavazat

 

A bátaszéki molyhos tölgy részt vesz a jövő év elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi megmérettetésen eddig kétszer nyert magyar fa, két alkalommal pedig második helyezést értünk el.

A versenyről és döntős fák történetéről mindent megtudhatsz az Év Fája hivatalos oldalán.

 

Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.   

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösségtagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz!

 

Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!

További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

Balkonada hírlevél

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!