Aromaterápia, avagy amit az illóolajokról tudni érdemes

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az aromaterápia, azaz az illóolajok gyógyító célú alkalmazása csupán napjaink divathóbortja. Valójában azonban az illóolajos növényeket már az évezredekkel ezelőtti ősi civilizációkban – India, Kína, Egyiptom – is használták testápolásra, gyógyításra. A vallási szertartások nélkülözhetetlen kellékei voltak, alkalmazták azokat járványok terjedésének megállítására épp úgy, mint a halottak bebalzsamozására. Idegrendszerünkre és érzelmeinkre kifejtett hatásairól is sikeres légyottok és szerelmi csábítások tanúskodnak. Nézzük mit érdemes tudni a növényvilág rejtelmes és illatozó szeletéről!

A virágok, gyümölcsök, levelek, gyökerek jellegzetes illatát nagyrészt a bennük felhalmozódott illóolajok adják, amik a növények fennmaradásában játszanak fontos szerepet. Az olajokat általában különféle ipari módszerekkel állítják elő (lepárlással, sajtolással, vízben áztatás). Egyes növényekből az olajok otthon, házilag is kinyerhetők, bár a kapott mennyiség minimális. Mind ezt Horváth Gyöngyitől, a Pécsi Egyetem Farmakognóziai Intézetének egyetemi docensétől tudtuk meg a Kertlap.hu által szervezett Gyógynövény tanfolyam 5. előadásán. 

Az illóolajok mintegy 60-250 féle, különböző szerkezetű vegyületből épülnek fel. Valamennyi illóolajban van egy vagy több olyan fő, ill. főbb alkotórész, amelyek az illóolaj mintegy 90-95%-át alkotják, és a maradék néhány százalékon a többi, esetleg száznál is több alkotórész „osztozik” A VIII. Magyar Gyógyszerkönyv 27 gyógyhatású aromás növényt ismer el.

Több-kevesebb illóolajat az aromás növények valamennyi része tartalmaz. Például a szegfűszeg virágbimbójából, szárából és leveleiből vagy erdei tűleveleiből, fájából és gyantájából is nyernek ki illóolajat. Az adott növény különböző részeiből származó illóolaj összetétele, illata és hatása is különböző.

Illóolajok főbb hatásai: 

Az illóolajok felhasználásának gyógyászati irányelvei:

Az illóolajok alkalmazása egészségmegőrzésre, szépségápolásra, ill. enyhébb panaszok enyhítésére kizárólag külsőleg, és ép bőrön ajánlható.  Fokozottan érzékeny bőrű embereknél bizonyos illóolajok bőrirritációt vagy allergiás reakciót válthatnak ki. Új olaj alkalmazása esetén az egyéni érzékenység ellenőrzéséhez mindig végezzünk bőrpróbát. Dörzsöljünk el 1-2 csepp illóolajat a csukló belső felületén, fedjük le és néhány óráig hagyjuk rajta. Irritáció vagy bőrpirosodás esetén az illóolajat a továbbiakban ne használjuk. Ha nem tapasztalunk viszketést, bőrpirosodást, akkor az illóolajat alkalmazhatjuk masszírozáshoz, fürdéshez, borogatáshoz, és hozzákeverhetjük különböző kozmetikai készítményekhez (testápoló, sampon).

A kellemetlen mellékhatások miatt egyes illóolajokat csak hígítva és egyszerre legfeljebb két hétig ajánlott alkalmazni: ánizs, bazsalikom, boróka, bors, eukaliptusz, édeskömény, fahéj, kakukkfű, kámfor, koriander és szegfűszeg.

Belsőleges alkalmazásukat kizárólag orvos vagy képzett aromaterápiás szakember javaslatára és az előírt adagok pontos betartásával lehetséges. 

Az illóolajok mérsékelten tűzveszélyes anyagok, ezért nyílt láng közelében nem használhatók.

Főbb illat csoportok:

Az illóolajok kezelési módjai:

Az illóolajokat érdemes gyógyszertárban beszerezni, ahol hasznos tanácsokat is kaphatunk az illóolajok biztonságos alkalmazásához. 

További információk szerzéséhez javaslom a Gyógynövénylap.hu oldalt, ahol szakemberek által laikusok részére írt gyógynövényekkel kapcsolatos tanácsait olvashatjuk. 

Használjuk bátran, ugyanakkor körültekintéssel az illóolajokat, hisz a test, a lélek és a szellem egyensúlyának megteremtéséről gondoskodnak.  

Ajánlom figyelmedbe a gyógynövény tanfolyam előző előadásairól készített alábbi bejegyzéseim is: 

gyógynövényekkel kapcsolatos legfőbb intelmekről ,

gyógynövények hatóanyagairól és gyűjtési szabályairól,

termesztett gyógynövények étkezési felhasználásáról,

így gyűjtsd a vadontermő gyógynövényeket,

Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.   

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösségtagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok Facebook csoportunkhoz!


Figyelem!

2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!



További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!

 

 

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Tovább a blogra »