Nem vagyok semmi jónak az elrontója. Akarattal legalább is nem. Nem állítom, hogy mindig mindent ideálisan, hibátlanul csinálok, de törekszem rá. Megbántani soha senkit nem áll szándékomban és fontosnak tartom, hogy minden nap nyugodt szívvel hajtsam álomba a fejem. Valahogy úgy, ahogy Teréz anya megfogalmazta: “Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte.” Bár mennyire is igyekszem ezt az intelmet betartani, nem mindig sikerül. Talán épp azért kezdtem el a blogírást, mert így egy kicsit megnyugtathatom a lelkiismeretem: tettem valamit azért, hogy legalább pár embernek néhány örömteli percet okozzak. Mostanában egyre könnyebb helyzetben vagyok, szinte nincs olyan nap, hogy ne kapták újabb blogbejegyzés ötletet és inspiráló képeket. Gyakran épp az a gond, hogy a bőség zavarától szenvedek, nem tudom melyik ujjamat harapjam. És persze ez azt is jelenti, hogy naponta több olyan emberrel találkozom, aki elmondhatja magáról, hogy nekem és rajtam keresztül blog olvasóinak is szerzett néhány boldog percet. Most épp a Németországban élő Márton Andreának szól a köszönet, aki orchidea kiállításon járt és nekünk is küldött csodálatos fotókat.
Bízom benne, hogy továbbra is csak azért fog fájni a fejem, hogy a sok küldött fotóból mit jelentessek a blogon és még sokáig lesz lehetőségem arra, hogy pár örömteli percet közvetítsek.
Nagyon köszönjük Andrea a fotókat!
Szeretnél többet tudni az orchideákról? Ajánlom figyelmedbe a lepkeorchidea gondozásának trükkjeit és Boti szépséges orchideáinak titkait.
Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösségtagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok Facebook csoportunkhoz!
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!