Az új év kezdetekor nem csináltam számvetést, mert az igen közel esik a blog egy éves születés napjához, ezért úgy gondoltam, hogy inkább az első teljes évet próbálom meg összefoglalni. Röviden annyit mondhatok: szuper év volt. A kezdeti bizonytalanságaimat gyorsan elűzték a lájkok, megosztások. Már a kezdetek kezdetén megtapasztaltam, hogy szeretik az olvasók, amit csinálok, van rá igényük és nagyon segítőkészen támogatnak abban, hogy egyre jobb legyek. Hálás köszönet ez úton is érte.
Azt azért nem állíthatom, hogy mindig felhőtlen volt az ég, hogy ne lettek volna buktatók, akadályok. Nem sok ugyan, de negatív kritikai is érkezett. Megpróbáltam megérteni ezek hátterét és megfogadni, javamra fordítani a tanácsokat. Az emlékezetemben viszont csak a pozitív dolgokat őrzöm. Kicsit bajban vagyok, mert nagyon sok a 365 nap, előfordulhat, hogy valami lényegeset kihagyok, elfelejtek megemlíteni. Előre is elnézést kérek, ha ilyen előfordul és állíthatom, hogy az nem a hálátlanságom miatt van, az csak a véletlen műve és az én feledékenységemé. De mit is adott 2014?
Sok lájk, megosztás, hozzászólás
A blogon 188 bejegyzés jelent meg, ami azt jelenti, hogy minden második nap találkozhattok új bejegyzéssel. Az oldal letöltések száma meghaladja a 400.000-t. Nem mindegyik bejegyzés volt egyformán népszerű, volt, amire csak 20 és volt amire több, mint 5.000 lájk érkezett. A bloggal egyidőben indítom a Balkonada Facebook oldalt, aminek a rajongó száma már meghaladta a 2.200-t.
Rengeteg inspiráló kép, kérdés, hozzászólás
Nyár közepén elindítottam a Burjánzó balkonok Facebook csoportot, ahol mára már több, mint 600 lelkes kertészkedő osztja meg naponta gondolatait, szépséges fotóit. A kezdeti balkonkertészkedés köre bővült, egyre több a kiskerttel rendelkező kertbarát.
VIP tagság
Talán ez év legnagyobb örömteli visszaigazolása az volt, amikor az alig pár hónapos blogomat májusban beválasztották a legjobb blogokat tömörítő VIP csoportba. Bevallom, amikor novemberben ismét eljött a felülvizsgálat ideje , izgultam egy kicsit. Utólag kiderült, felesleges volt, újabb fél évre büszkén viselheti a blog a VIP jelvényt. A VIP tagság révén megismerkedtem sok érdekes bloggal és segítőkész bloggerrel és bele kóstolhattam a szerkesztés rejtelmeibe. Furcsa és egyben felemelő volt, hogy a Cafeblogra, a Nlcafe-ra, a Startlapra, a Hír24-re is kikerülnek az írásaim. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor a a níyós mezőnyben a nap blogja címet is sikerült kiérdemelni a Pipacstenger a Towerben bejegyzésemmel.
Esernyő Katicától
Az év folyamán volt néhány játékunk, ahol apró ajándékokért lehetett küzdeni. Az egyik ilyen játék után az egyik nyertestől, Janovszki Katalintól egy csodálatos napraforgós esernyőt kaptam ajándékba, hogy be csak mindig én adjak, kapjak is ajándékot. Pedig, ha tudnátok mennyi ajándékot kapok nap, mint nap. Egy mosoly, egy kedves köszönöm, egy megosztás, egy lájk, számomra mind-mind ajándék.
Keukenhof DVD
Kolumbánné Máté Tünde egy több száz Keukenhofban készített csodálatos képet tartalmazó DVD-t küldött.
Flower Carpet könyv
Ria Becker, a FioRiart Belgiumban élő virágkötője a Flower Carpet több évtizedes történetéről készített csodálatos könyvvel ajándékozott meg.
Kiskert tanfolyam
Garami Márta jóvoltából részt vehettem az igen tartalmas és hasznos őszi Kiskert tanfolyamon. Az utolsó előadásra sajnos nem tudtam elmenni, de a többi előadásról beszámoltam. Kíváncsian várom az idei folytatást.
Virágkötő tanfolyamok, bemutatók
A Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete (VVVMSZE) és a Flora Hungaria szervezésében tartott tanfolyamokon és bemutatókon több alkalommal is lehetőségem volt a szakmai legjobbjaitól tanulni, inspirálódni.
Virágposta ajándék
Karácsony előtt a Virágposta virágküldő szolgálat munkatársai egy csodálatos karácsonyi dekorációval leptek meg.
Köszönet a 12 hónap a balkonon könyvért
Talán azért, hogy a folytatás is jó legyen, a Balkonada születésnap alkalmából készített, ingyenesen letölthető, 12 hónap a balkon című balkon kalendáriumra is érkezett már pozitív visszajelzés.
Nagyon köszönöm minden érintettnek, hogy ilyen széppé varázsolta a 2014-es évemet a Balkonádán. Azon leszek, hogy jövőre is hasonló jó érzésekről számolhassak majd be.
Ez a kis montázs a szülinapra küldött virágok egy részőből készült.
Ne feledd, hogy tart még a Balkonada születésnapi játék, ahol értékes ajándékokat nyehetsz.
Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösségtagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok Facebook csoportunkhoz!
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!
Gratulálok!!!
Nagyon köszönöm! 🙂