Újabb közösségi kert megnyitóján jártam. Ezúttal Szegeden. A Zugkert megnyitójára személyes meghívót kaptam. Szeged első közösségi kertjének avatásának időpontját pedig az interneten láttam. Kapóra jött, hogy épp a Szeged melletti Szőregre készültem a Rózsaünnepre. Úgy gondoltam, ha már a közelben járok, nem hagyhatom ki ezt a megnyitót.
A két esemény, de főleg a kert kialakulásának története és szerintem a jövője nagyon más. Zuglóban hosszú, gondos előkészítő munka előzte meg a kert létrejöttét. Az önkormányzat biztosította a telket, a támogatását élvezték. A lelkes kertbarátokon túl szakemberek munkálkodtak a létrejöttében. Sok eszközt, növényt kaptak a szponzoroktól. A Zugkert biztos kezekben van, biztos vagyok benne, hogy a kert évek múlva is burjánozni fog és sok örömet okoz majd a kertészkedni vágyó zuglóiaknak. Már tervezik és belátható időn belül megnyílnak az újabb zugló közösségi kertek.
Szeged Tarján város részén nyílt közösségi kertet ezzel szemben a Maszk Egyesület által az önkormányzattól bérelt területen hozták létre. A közösségi házként működő területre az egyesület bérleti szerződése 2015 januárban lejár, így a kert jövője is kicsit bizonytalan. Csodálatos tervek készültek, TÁMOP támogatással és megfeszített munkával alig egy hónap alatt jött létre a kert a közösségi ház mögötti területen.
A közösségi ház épületét munkások felvonulási épületeként húzták fel, amikor 1965-től megkezdődött a Szegedhez csatolt Tarján városrészen az akkor korszerűnek számító lakótelep építése. Nagy szó volt, hogy minden lakáshoz volt fürdőszoba és gázfűtéssel látták el őket. Az építkezéseknél keletkezett törmelékek, tégla és csempe darabok egy része sajnos a környéken landolt. A kert építésekor először is a több köbméternyi sittet kellett kiásni a földből, hogy aztán termőföldre cserélve tápdús talajt biztosíthassanak a növényeknek.
A kertben magaságyásokat alakítottak ki a kertészkedőknek. Kutat fúrtak, hogy a vízellátás is megoldott legyen. A megnyitón Balogh József, a Maszk Egyesület elnöke és Kenyeres Lajos, önkormányzati képviselő méltatta az összefogás erejét és kívánt gyümölcsöző kertészkedést mindenkinek.
A közösségi tér rendezése ezzel még nem ért véget, a tervek között szerepel még egy mandala medence és egy tűzrakóhely kialakítása is. Kívánom, hogy sikerüljön ezeket is megvalósítani, valamint hosszú évekig álljon még a kert és maradjon meg a szervezők, kertészkedők lelkesedése.
További képeket találsz a megnyitóról a Balkonada Facebook oldalon.
Figyelem!
2021. január 1 után ez a blog nem frissül. Friss tartalmakért kérlek keresd a Balkonada.hu oldalt!
További lehetőségek, hogy kapcsolatban maradjunk:
Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek rendszeresen eljussanak hozzád!
Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!
Képes inspirációkért keresd fel a Pinterest oldalamat.
Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: