Balkonada

Ilyen lenne Hajós András erkélye, ha mi terveznénk

A Kert Tv csapata az idén is  “terasz tulajdonosokat keres, akik nem bánkódnának nagyon, ha a teraszukat egy nap alatt édenkertté varázsolnák”. A felhívásban referenciaként első helyen említik Hajós András teraszának átalakítását. Lelkes Facebook csoportunkban eljátszottunk a gondolattal, milyen lenne Hajós András erkélye, ha mi alakítanánk át.

 

Hajós András erkélye 2014-ben

 

Hajós András erkélyét még 2014 nyarán alakította át a Kert TV csapata, amiről írtam is. Már akkor is elég megosztó volt az erkély. Pár hónappal később az borzolta a kedélyeket, hogy Varga Judit, Kert Tv lakberendezője is indult a Balkon Aranya pályázaton saját erkélyével. Azt hittem, hogy ezzel véget ért a történet. Az idei Kert TV pályázat viszont arra sarkalt bennünket, hogy elmondjuk a véleményünket.

Nézzük, hogy szól a felhívás! 

“SZÉP TERASZT SZERETNÉL? MOST ITT A LEHETŐSÉG! JELENTKEZZ!”

Érdekel a dolog? Itt vannak a feltételek (mert persze azért azok is vannak!):

– a terasz/erkély legyen 10-40 m2 közötti
– viszonylag jó állapotú –  nem vagyunk kőművesek!
– a tulaj vállalja, hogy szerepel az átalakításról szóló filmben
– továbbá a tulaj vállal minimum 250 000 HUF önrészt – mi ezért vállaljuk, hogy minium 500 000 HUF értékben szépítjük meg a teraszt: tervezés, kivitelezés, kiegészítők, növények, cserepek. Ebbe egyedül a kültéri bútor nem tartoznak bele. Amennyiben erre is igényt tart, az külön megállapodás függvénye.”
 
 
  
 
A kiírás eléggé sokkolt bennünket. Reméljük, akik balkonzöldítésben gondolkodnak nem riadnak vissza az összegtől. Azt mondjuk, nyugodtan vágjanak bele, hisz ennek töredékéből berendezhető még egy 40 négyzetméteres terasz is. Igaz, arról nem lesz elmondható, hogy a TV-ben is bemutatták, sőt az sem, hogy McMenemy Márk és csapata tervezte és alakította ki. Talán nem lesz olyan trendi sem, mint egy profi lakberendező keze körül kikerülő mű, de garantáltan szerethető lesz és kellemes percek eltöltését támogatja.  

Többek közt kíváncsiak lennénk arra is, hogy mi lett azóta Hajós András erkélyével, azontúl, hogy egyszer kizárta magát, amiről a Facebook oldalán is beszámolt. 

Nézzük, hogy vélekednek az olvasók.

 

Vadady Mária

“Vajon mi lett Hajós András látványerkélyéből? Minden ilyen kertcsináló műsor után ez jut eszembe, hogy vajon gondozzák? Szeretettel szépítgetik? Vagy?… Mi lett azzal a félbevágott, felfűzve a szoba sötét részébe belógatott bambuszcső hidrokultúrás rendszerrel, amibe Márk orchideákat ültetett? :-). Sokszor elgondolkodtam, hogy beengednék-e idegeneket a kertembe, lakásomba, hogy ott gyökeres változtatásokat csináljanak? Ahogy a legtöbb dologban, itt is a bizalom számítana: a kertemben egy tévés embert engednék garázdálkodni, a “Mit ültet Matt” főszereplőjét. Ő az egyedüli, akinek szabad kezet adnék, sőt kíváncsi is volnék, hogy mit hozna ki belőle.

Amennyibe ez a műfű került, annyiból normális székeket, kis asztalt is lehet kapni. Ha ilyesmi vételét tervezem, megvárom a nyári leértékelést, akkor egészen jó darabokhoz jutni hozzá féláron. (Így vettem fillérekért anno a lócát, a fonott és a fafotelt is.) A függönyt még a szobában is letépi a huzat, nem az erkélyen. Helyette tényleg inkább bambuszrolót raknék. A konzervdobozok gyerekjátéknak valók, nem virágtartóknak. (Kicsik, szűkek, kár rájuk a drága festék, igen amatőren festenek elszórtan a korláton, max egy tavaszi palánta fér beléjük.) Aki szép virágokat akar maga köré, ne sajnájlon párszáz Ft-ot rendes virágtartókra, mert csak a megfelelő méretűekben érzik jól magukat a növények. A raklap egy ilyen kicsi helyen – még ha le van festve és elvágva is – monstrumnak hat. Túl sok rajta a zárt deszkafelület, túl kicsi a nyílás a növényeknek. A szabad levegőn levő dolgaink felületénél pedig számomra fontos, hogy könnyen lemosható, portalanítható legyen, a raklap és a műfű nem ilyenek.”

 

Pércsy Edit

Ki tudja elképzelni, hogy ezek a növenyek 500 ezer forintba kerüljenek. Attól, hogy kiszíneztek virágokkal, sokkal szebb nem lett. A tulaj annyit sem tett, hogy a falat lefestesse. 70-es evek. Lóg egy pár vacak függöny, ami semmire nem jó, viszont igen hamar ronda lesz. Azt is elmondanám, hogy ahol növények vannak, ott a műfű valódi rémálom. Egy órát szép.”

 

Kissné Kálmánczhelyi Edit

“Látva ennek az erkélynek az átalakulását inkább lemondanék az átalakításról. Ugyanis ennek az erkélynek van egy igazán klassz vas korlátja. Nekem ízlésficamra vall, hogy raklap ágyat és lefestett konzerves dobozokat, bádog locsolókannát pakoltak oda. Persze van ahol mindez jól mutat és ötletes lehet, de nem egy erkélyen. Itt mivel kicsi a tér nagyon össze kell hangolni a berendezési tárgyakat. Ha már dominál a fém korlát, akkor ehhez kellett volna megtalálni a berendezést is. Na és a színek! Borzalmasak. Számomra egy erkélynek a nyugalom szigetének kell lennie, egy ízléses mini kert, ahová az ember még álmosan kiül, hogy elfogyassza frissítő kávéját, vagy olvasson, pihenjen, élvezze a természetet. Soha nem engednék idegent a portámon tevékenykedni anélkül, hogy ne beszélnénk meg mit szeretnék és mi az amit egyáltalán nem engedek megvalósítani.”

 

Komáromi Lászlóné

“Nekem semmi bajom velük mert láttam őket a Gardenexpon ügyesek, de , 750-ezer Ft nem kell hozzá hogy szép teraszt csináljunk.”

 

 

Csima Lajosné

“Én a műfüveket eltávolítanám, a fekvőpadot a végfal elé tenném, járófelületet, rakodót járólappal fedném. A pihenő résznél 1-2 rolót vagy reluxát szerelnék nap, szél hó ellen, esetleg kellemes árnyékolóként tetszés szerint szabályozhatóan. Pad vagy nyitható fekvő, ülő pad mellé kis lerakóval, vagy a rakodóra szerelhető konzolos polcocskával. Tisztán tarthatóbb, semleges meleg színalkalmazás.”

 

Dévényi Tímea

Nekem ez tetszik egy kis nyugtató zöld, pihizéshez.”

 

Molnár Klára

Szerintem a műfű nem illik a növényekhez,még egy színes kő megoldás is jobb lenne talán.”

 

Novák Zsuzsanna

“Igen, ilyen szép napsütésben jól néz ki. Vajon egy nyári zivatar után milyen? A függönyöket végképp nem értem.” Fodor Lászlóné “A műfű helyett én kavicsokat raknék és a függönyöket is le vennem.”

 

Fodor Zsuzsanna

“A műfüvet mindenhonnan kidobni.A függöny helyett bambuszból rolót tennék és a műanyag tartók helyett pedig fa vagy kő edényt.” Pócza Csabáné  “>Hú, nagyon kritikusak vagytok, de egyetértek veletek. Ez a dizájn csak egy fényképezéshez jó. Bizony ilyen kicsi virágtartóba semmi föld, kiszárad a virág…  És valóban, a függöny esőben, szélben abszurdum…”

 

Takács Ildikó

“Nekem a műfű tetszik, jobban szeretem a puha, meleg hatású padlót, mint a hideg követ. A mi hátsó teraszunknak is volt pár évig műfüves padlója, szerettem. Ide mezítláb is ki lehet menni és az esőtől sem lesz baja. A raklap pad jó és kényelmes,de a fali virágtartó nekem sem tetszik.Inkább kerámia fali kaspókat tennék a helyére. A függönyöket teljesen elhagynám, a ki-és betekerhető vászon árnyékoló praktikusabb. De a legnagyobb gondom a kicsi, korlátra erősített virágtartókkal van. Én végig a korlátra keskenyebb virágládákat erősítenék, tele színes virággal. A rácsot pedig beborítanám bambusz, vagy, más természetes hatású, de a fényt, levegőt átengedő anyaggal a kíváncsi szemek és az otthonos hatás fokozása miatt. Ami nekem a legjobban hiányzik, azok a korlát fölé lógó kaspók, futó növényekkel.”

 

Raska Margit

“Első ránézésre hangulatos, szép látvány. A függönyökkel nincs gond, szél esetén oda lehet kötni az erkélyhez. A festett konzervdobozok nekem sem tetszenek. Annyiféle erkélyláda, virágtartó közül lehet már válogatni, hogy én inkább azt javasolnám. A raklap heverő festett állapotában, takaróval, párnákkal díszítve szintén tetszik. Az ablak alatt lévő bútordarab helyett inkább kis asztalkát helyeznék el. Elférne szerintem egy kisebb ülőalkalmatosság is. A falra inkább – védett hely – cserepes virágokat akasztanék falra szerelhető virágtartóra. Olyan növényeket amelyek dúsan, leomlón virágoznak. Petúnia, futómuskátli, csüngő begónia. A választék bőséges.”

 

Kindris Brigitta

“Nekem tetszik 🙂 Egy lehajtható asztalt még esetleg raknék az ülőke elé. A műfű praktikus is, mert nem forrósodik fel a padló. Egyedül a konzervdobozokkal nem tudok megbarátkozni. Egyébként ez egy kellemes hangulatú erkély, nem túlzsúfolt, tetszik a függönyös megoldás is.”

 

Ertl Mónika

“Nagyon tetszetős, modern, de nem mindennapi használatra való, hanem csak bemutatónak jó. A konzervdobozban az ültető közeg nagyon hamar átforrósodik és meg is tartja a fém a hőt. Ha nincs az alján lyuk, akkor könnyen túl lehet öntözni, ha van, akkor meg folyik a teraszon a műfűre? Amúgy nehezebben tisztán tartható a műfű, mintha inkább lerakott volna egy raklapból szétbontott padlót pl. Sokkal természetesebb lenne a fa, és nem mellesleg nem műanyag, hanem újrahasznosítás lenne. Több csüngő növényt tettem volna, és több színt. A függöny jó, csak lehet egy kisebb szél is elviszi még ha ólomzsinóros is, bár azt nem látom rajta. Valóban valami rolós megoldás célszerűbb lenne, de lehet már egyben lap függönyt is széthúzni. Elég keskeny a terasz a két bútor (raklapból talán?) sok helyet foglal, valami más megoldás kellett volna az ablak alá. A lényeg, hogy tetszetős, de nem élhető, ami azért szerintem fontos lenne.”

 

Cziriák Krisztina

“Ezt az adást láttam anno és a Hajós András kb. olyan fejet vágott, hogy hát ti tudjátok mit csináltok tőlem lehet ilyen is. Nos, megnézném 3 év távlatából most hogy néz ki. A konzerv dobozok nekem sem tetszenek és a függönyök előtt is értetlenül állok de itt az volt a lényeg, hogy Judit és Márk megmutassa, hogy költségtakarékos dolgokból mit lehet kihozni.

 

 

Ahány ember annyi vélemény. Kinek ez tetszik, kinek az. És akkor milyen is lenne Hajós András erkélye, ha mi készítenénk? Egyértelműen zöldebb. Ez az egy dolog, amiben minden csoporttag egyetért.

Egyáltalán nem arról van szó, hogy savanyú lenne a szőlő. Sőt azt mondjuk, akinek van rá kerete és egyedül nem vállalná be az erkély bezöldítését, az nyugodtan jelentkezzen 2017 április 27-ig a Kert Tv-nél. Ígérjük, megnézzük az adást és talán még a véleményünket is elmondjuk.

Aki viszont nem tud vagy nem akar ennyi összeget leperkálni, az nyugodtan csatlakozzon a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, ahol szívesen és ingyen segítünk kialakítani az álom erkélyt.

 

További olvasnivalók hasonló témában: 

🌷 Kis hely, grandiózus ötletek az erkélyen

🌷 Bűbájos virágoskert az erkélyen

🌷 Mediterrán hangulat a Füleki vár tövében

🌷 Megvalósult álom: az első balkon

🌷 Így kezdd el a balkonzöldítést

 

Nyomj egy lájkot, ha szívesen olvasnál hasonló bejegyzéseket. Oszd meg, ha mások számára is hasznos lehet!

Balkonada oldal          Burjánzó balkonok és kertek csoport
 
Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal és/vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.     Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz!

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!