Balkonada

Így lesz virágoktól roskadó begóniád

A begóniáról sokan úgy tartják, hogy az csak egynyári növény. Ideje eloszlatni a tévhitet!

 

 

Rein Tünde olvasónk részletesen leírta, mi a titka, hogy a szomszédai irigykedve nézik a begóniáit.

“Ládákba ültettem a begóniák gumóit, hogy három hónap múlva virágzó növényeim legyenek. Eszembe jutott, hogy tavaly többen kérdeztétek, hogyan gondozom őket. Pár mondatban a képek mellett leírnám.

Október vége felé, még a fagyok előtt kiszedem a gumós begóniákat a földből, és egy dobozba rakosgatom a visszametszett növényeket. Nem vágom le teljesen a zöld részt, 10-15 cm-t hagyok rajta, ami idővel magától leszárad. Megjelölöm, milyen színűek, hogy a tavaszi kiültetésnél vegyesen kerüljenek a földbe.

 

 
Sötét, hideg, de fagymentes helyen telelnek. Február elején friss földbe ültetem a gumókat, melegebb helyre állítom, és kicsit meglocsolom őket. Itt is fontos, hogy megjelöljük a színeket.
 
 
 
 
 
Májusban, a fagyok elmúltával ültetem ki az olykor már bimbózó, virágzó növényeket. Fontos, hogy félárnyékos helyre kerüljenek, tűző napon csak sínylődnek. Kiültetéskor minden gumó alá szórók egy kis savanyú földet, vagy tőzeget, mert savanyú talajon lesznek a legszebbek.
 
 
 
 
 

 

Aztán már csak locsolni, és gyönyörködni kell, és reménykedni, hogy most is ilyenek lesznek!”

Nagyon köszönöm Tündének a hasznos, gyakorlatias tanácsokat!

További olvasnivalók hasonló témában: 

🌷 Gumós begónia gondozása, teleltetése, virágoztatása

🌷 Mi kerülhet az árnyékos balkonra?

🌷 10+1 balkonnövény félárnyékos helyre

🌷 Napos balkon: igazi kánaán

🌷 Mit ültessünk a balkonra?

🌷 Édenkert a panelrengetegben

 

Nyomj egy lájkot, ha szívesen olvasnál hasonló bejegyzéseket. Oszd meg, ha mások számára is hasznos lehet!

Balkonada oldal          Burjánzó balkonok és kertek csoport
 
Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal és/vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.     Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz!

 

 

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!