Balkonada

Nyaralunk a kertben pályázat legszebb kertje

Az igazi kert nem egyszerűen zöld, hanem millió színe van. És millió funkciója. Megtölthetjük természetességgel, vidámsággal, eleganciával, harmóniával, kényelemmel, praktikussággal, játékossággal, fantáziával, romantikával. Bármivel, amire csak vágyunk. Az igazi kertben nyaralni lehet.   

 

 

A Nők lapja tavaly nyáron hirdette meg az Enyém a legszebb kert pályázatát. Amikor megírtam erről a bejegyzést több ötletem is volt, kinek lenne esélye az olvasók közül megnyernie a versenyt. Olyannyira, hogy a bejegyzésbe is egy olvasóm, Sinka Erika vadvirágos kertjének fotóit tettem be. Nagy volt az öröm az őszi eredményhirdetésnél, mikor kiderült, Erika kertje nyerte a Nyaraljunk a kertben kategória fődíját. A napokban pedig megjelent a Nők lapja Kert és virág különszáma benne Erika kertjének fotóival és leírásával. Magam is és az olvasók közül is többen megvásároltuk az újságot, de páran már nem kaptak. Számukra most egy sorozatban bemutatjuk be Erika kertjét, ahol az újságból kimaradt fotókat is megcsodálhatják. 

 

 

Erika így mutatta be a kertjét.

“Tudom sokan nem tudtátok megvenni az újságot, amiben a kertem szerepelt, ezért szeretnék Nektek a kedvetekben járni. Az alábbi képek a pályázaton részt vettek, de (gondolom) helyhiány miatt nem fértek bele az újságba. A szöveget én írtam hozzá. (Még sosem csináltam ilyet, ez volt az első, és remélem nem az utolsó alkalom.)

Nemcsak a pályázat anyagát szeretném Nektek bemutatni, hanem azt is (ez az újságban és a pályázatban sem szerepelt), hogy milyen növénybeültetésekkel értem el ezt a látványt, hátha valakinek segítség, vagy inspirációt ad.

Eredetileg két pályázat volt:

1. Nyaralunk a kertben (növények, kerti bútorok és árnyékolás)
2. Kert és víz (növények és a víz kapcsolata)

Mind a két pályázatra jelentkeztem, az elsőt nyertem meg. Természetesen mind a két pályázat anyagát szeretném feltenni, azt is, amivel nem nyertem. Mivel az anyag óriási, ezért több részre osztva teszem fel (a pályázatban is így szerepelt).

A kert bemutatása

Mindig is kertes, családi házban laktam, a növények szeretete belülről fakad, el sem tudnám képzelni mindennapjaimat kert nélkül, virágok nélkül.

A kert Budapest peremkerületében található, valaha szántóföldként szolgált terület, ma már lakóparknak felparcellázva. Amikor 16 évvel ezelőtt megvásároltuk a telket még nem tudtuk pontosan, hogy mit is kellene ültetni, mit is szeretnénk, de azt tudtam, hogy a kert és lakóház kapcsolata a lehető legtermészetesebb lesz.

A több mint 1000 négyzetméteres területet kezdetben fű borította, apránként lettek elültetve nagyobb fák és cserjék. A különleges (5 szögletű telek), valamint a kert nagysága lehetővé tette, hogy kertben lévő „kert-szobákat”, lehessen kialakítani, így a kertben számos „lakószoba” gondoskodik az itt élők pihenéséről.

A kert tájolása igen kedvező volt nemcsak építészetileg, hanem a kert funkcionális kialakítása szempontjából is. A bejárati rész észak, észak-keleti, a lakóépület által körülvett félköríves terasz pedig déli fekvésű. A kert kialakításánál elsődleges szempont volt a természethű, hazai, nem tájidegen növényzet telepítése (vadvirágok) a jobbára homokos talaj ezt lehetővé tette.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gratulálok Erikának a nyereményhez és köszönöm a leírást és a fotókat! 

Hamarosan jövünk a kert bemutatásának második részével!

További olvasnivalók hasonló témában: 

🌷 Őszi pillanatok a négyévszokos kertben

🌷 Pazar színkavalkád az év legszebb kertjében

🌷 Ezeket a fűszernövényeket cserépben is nevelheted

🌷 Biozöldségek a hatodikon

🌷 Álomkert saját kezűleg

🌷 Bűbájos virágoskert az erkélyen

🌷 Vadregényes kert a lakótelepen

🌷 Tiroli muskátli zuhatag Kőbányán

 

 

Nyomj egy lájkot, ha szívesen olvasnál hasonló bejegyzéseket. Oszd meg, ha mások számára is hasznos lehet!

Balkonada oldal          Burjánzó balkonok és kertek csoport
 
Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal és/vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.     Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz!

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!