Balkonada

Ezt tedd, ha minden összeesküszik a gyep ellen

Amikor  kertfüvesítésre adjuk a fejünket, a filmekből ismert smaragdzöld, mindig csodálatos gyep képe sejlik fel előttünk. A kezdeti gyors sikerek után, hamar rá kell ébrednünk, hogy a természet ellenünk dolgozik. Szép gyepünk csak megfelelő gondozással lehet. Na de hogy?

 

fű

 

A fűmag elvetése egyszerű, sőt rendszeres öntözéssel hamar ki is kell, így gyorsan érkezik a sikerélmény. Aztán jön még más is. Magam is többször megtapasztaltam már, hogy a gyorsan és szépen kikelt fűnek nem elég az öntözés. A fűnek élelemre, azaz tápanyagra is szüksége van és bizony vannak kártevői is. Nem vagyok szakértő a témában, ezért megkértem Molnár Gábor Éva kertészmérnököt, a füvesasszonyt, hogy árulja el, mi okozhat gondot a fűben és adjon tanácsot az olvasóknak a problémák kivédésére.

“A gyep és a kert hasonló, mint egy autó. Üzemelve és használaton kívül is képes elpusztulni. Ezért inkább időben gondoskodjunk róla, mint később!

Számtalanszor hallom a kerttulajdonoktól, hogy legszívesebben hagyná az egész kertet ott ahol van, mert hiába minden igyekezete, mégsem lesz a fűből gyep. Amikor már éppen valamire valónak kezd kinézni, mindig történik vele valami.

De mi is tud történni azzal a fűvel (ha az öntözési probléma kizárva)?

  1. Elrághatja a gyökerét a lóbogár (lótetű). Jellemzője, hogy eleinte csak néhány cikk-cakkszerű, elsárgult sávot látunk a fűben, azonban a sávok egy idő után elkezdik fedni egymást, és egyre nagyobb összefüggő terület válik elsárgulttá. A lóbogár a nyár megérkezésig szinte fél kertet képes kitúrni.
  2. Elrághatja a gyökérzetet a pajor. Leginkább a nagy melegek megérkezésével szembesülünk vele, mert akkor a legszembetűnőbb: akár egyik napról a másikra képes foltokban kisárgulni a gyepünk.
  3. Megjelenhet a vakond a kertben.
  4. Gombabetegség támadhatja meg a füvet, ami legtöbbször a talajunkból induló gombafertőzésként kezdődik. Megsárgul a levél vége vagy sötétbarna pettyek jelennek meg rajta és ez által indul meg a besárgulás. Akár a gyökérelhalásig is romolhat a helyzet.
  5. Helytelen vagy hiányos tápanyagozás szintén a gyep vesztét jelentheti, mert az ellenálló képessége éhesen minimális a növénynek és a külső tényezők ellen mint a gombabetegség, nem képes védekezni.

Ha most megkérdezném a kedves olvasómat, hogy ennek ismeretében milyen megelőző védekezést szokott tenni a kertjében, akkor mit válaszolna nekem?

Remélem, hogy ezek után ezt a választ kapnám: Évente rendszeresen, tavasszal és ősszel a megelőző (preventív) fenntartási munkákat elvégzem.

Megelőző (preventív) karbantartás

A megelőzés a legolcsóbb és leghatékonyabb megoldás a fűvel kapcsolatos problémák távol tartására. A rendszeres tápanyag utánpótlás jó kondícióban tartja, ellenállóbbá teszi a füvet. A kártevők elleni védekezéshez nagyon hatékony speciális szerek állnak rendelkezésre.

A betolakodók távol tartásához ajánlott:

E fenti anyagok szórásának munkaideje a terület nagyságától függ:

-100 négyzetméter estében 5 perc munkaidő

-1000 négyzetméter esetében 50 perc

Azt hiszem, hogy ez az időmennyiség nem túl drámai. A kérdés csak az, hogy egyszerűsége ellenére mégis miért nem kerül bele ez a munka a fűnyírások mellé?

Molnár Gábor Éva

  – a füvesasszony”

Nagyon köszönöm Évának a hasznos tanácsokat!

A szerzővel készített interjúmat itt olvashatod:

A füvesasszony, aki előtt nincs lehetetlen, ha fűről van szó

 

További olvasnivalók hasonló témában: 

🌷 Milyen gyümölcsöt termesszünk?

🌷 Bioszemléletű kertészkedés a kiskertben

🌷 Pazar őszi színkavalkád az év legszebb kertjében

 🌷 Vakondűző praktikák a kertbe

 

Nyomj egy lájkot, ha szívesen olvasnál hasonló bejegyzéseket. Oszd meg, ha mások számára is hasznos lehet!

Balkonada oldal          Burjánzó balkonok és kertek csoport
 
Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal és/vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.     Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz!

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!