Balkonada

Virágba borult a Lótuszos tó Szegeden

Ismét megcsodálható Közép-Európa legnagyobb szabadtéri indiai lótusz állománya Szegeden a Füvészkertben. A lótuszt számos keleti kultúrában igen nagy tisztelet övezi, a tisztaság, a felvilágosodás, a megújulás és újjászületés jelképeként tartják számon.

 

lótusz1

 

A Szegedi Tudomány Egyetem Füvészkertjét Győrffy István professzor alapította 1922-ben. A 17 hektáros kertben közel 5000 növényfajt és fajtát mutatnak be. A kert a látogatók számára csak a mesterségesen létrehozott tó és környékének betelepítése után, 1932-ben nyílt meg. Az első lótusz töveket Győrffy István az óföldeáki Návay-kastély parkjából telepítette a tóba, amik azóta is jelen vannak és mára már a tó vízfelületének több mint a felét birtokolják. Az indiai lótusz mellett tavirózsát, vízijácintot, rucaörömöt, vizisalátát, füzéres süllőhínárt, bodros békaszőlőt is megcsodálhatunk a tóban. 

 

Lótusz_022

 

 A számos különleges tulajdonsággal rendelkező indiai lótusz Dél-, és Délkelet-Ázsiában honos faj. A buddhizmus terjedésével jutott el szubtrópusi és forróégövi vidékekre és Ausztrália észak-keleti részére. A növény rizómájával (föld alatti szár) kapaszkodik a talajba és ezzel telel át. Szegeden a tófenék közelében egész évben 22 fokos ártézi víz áramlik, ez tartja megfelelő hőmérsékleten az iszapot a fagyos téli napokon is.

 

Lótusz_033

A lótusz májusban megjelenő kékes-zöld színű, pajzsalakú levelei magasan a víz felszíne fölött állnak. Júliusban nyíló, illatos, pompás virágai hosszú kocsányukkal a levelek fölé emelkednek. Szegeden csak az elterjedtebb, a sötét rózsaszín virágú lótusz fajtában gyönyörködhetünk, de ezen kívül létezik fehér változata is. 

lótusz2

 

Július elején a levelek és a bimbók egyre magasabbra törnek. Július végén és augusztusban szinte az egész tavat zöld levélszőnyeg és a belőle kiemelkedő rózsaszín virágok borítják. A csúcsvirágzáshoz kapcsolódva 2008 óta minden évben megrendezik a két napos Lótusz napokat, ahol az indiai lótuszt, a távol-keleti növényeket és kultúrát népszerűsítik.

 

lótusz4

 

A szirmok beporzását rovarok végzik. Beporzást követően a virágok lehullanak, a csodálatos virágpompából szeptemberre a tóban már csak az elfásodott, de még így is dekoratív terméses szárak maradnak.  A zuhanyrózsához hasonlító termés mélyedéseiben egyesével helyezkednek el a rendkívül ellenálló makktermések, amik akár 1000 évig is megőrzik csírázóképességüket.

 

Lótusz_056

 

Lótusz_018

 

Lótusz_003

 

Bár a mi kultúránkban is csodáljuk a lótuszvirágot, igazi kultusza azonban a keleti vallásokban figyelhető meg. Különösképpen Indiában, Kínában és Egyiptomban tisztelik, használják szimbólumként. A tisztaság, a felvilágosodás, a megújulás és újjászületés jelképeként tartják számon. Egyes tanok szerint a lótusz jellemvonásai nagyon hasonlítanak az emberi vonásokra. A lótuszvirág képes a mocsaras tófenékből feltörni a felszínre, a körülmények ellenére szép virágokat hozni és minden évben megújulni. A teremtés, a világmindenség, a lélek és az élet születésének jelképe a sötét mélyben rejtőző csíra kibontakozása. Virágzása pedig az örök életet, a lelki fejlődést fejezi ki.

 

lótusz

 

A lótuszvirág legkorábbi ábrázolása az Indus-Szaraszvatí kultúrából származik. Laksmit, a gazdaság és a szerencse úrnőjét lótuszvirággal a hajában mutatták be. A buddhista tanítás szerint minden ember képes tökéletessé válni. Többszöri újjászületés szükséges a fejlődéshez, a lélek megtisztulásához. A hosszú út vége a Nirvána, a legmagasabb rendű tudatállapot, amit az ember elérhet. Az ember Nirvánába való jutásának pillanatát a lótuszvirág iszapból való feltörése és virágzása szimbolizálja. Buddhát és a hindu isteneket is gyakran lótuszvirágon ülve vagy állva jelenítik meg. A lótuszom ülő Buddha jelképezi az anyagi világ fájdalmait legyőző és megvilágosult személyt. Innen ered a lótuszülés szavunk is. A jógában a lótuszülés a legalapvetőbb testtartás, számos össszetettebb gyakorlat kiinduló eleme. A jógik meditációhoz és pihenésként használják. A lótuszülés javítja a hátgerinc deformálását, megelőzi a reumatikus fájdalmakat, pihenteti a szívet, egyenletessé teszi a véráramtást, kedvező körülményeket biztosít a belső szervek működéséhez. 

 

Lótusz_058

 

A reinkarnációban való hit szerint csakúgy, mint a lótuszvirág, minden személy magában hordozza a tökéletesség lehetőségét. Mindenki a lehetőségre vár, hogy a felszínre törjön, amikor eléri azt az állapotot, hogy tudatában lesz a maga tökéletességének. 

 

lótusz6

 

Az indai lótusz az indiai emberek mindennapjaiban fontos szerepet tölt be, szinte minden részét felhasználják. Rizómáját zsenge állapotában zöldségként fogyasztják, szárítva pedig keményítő tartalma miatt lisztként hasznosítják. Magja nyersen, valamint szárítva és pörkölve is kitűnő csemege, ez utóbbi a pattogatott kukoricára emlékeztet. Üde, ropogós levele kitűnő saláta alapanyag, valamint ételek és virágok díszítésére és csomagolására is alkalmas. Kellemes illatú virágaiból parfümöt készítenek. Szárított termése kiválóan mutat a szárazvirág-kötészetben, karácsonyi és egyéb ünnepi díszekben.

 

lótusz5

 

Augusztus első hétvégéjén már nyolcadik alkalommal rendezik meg a Lótusz napokat a szegedi Füvészkertben. A lótuszok virágzásában viszont várhatóan egész augusztusban gyönyörködhetünk. Ha egy kis elmélyedésre, szépségre vágysz mindenképp keresd fel a Szegedi Füvészkertet a lótusz virágzás idején.

Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.   

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösségtagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok Facebook csoportunkhoz!

 

Nyomj egy lájkot, ha szívesen olvasnál hasonló bejegyzéseket. Oszd meg, ha mások számára is hasznos lehet!

Balkonada oldal          Burjánzó balkonok és kertek csoport
 
Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal és/vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.     Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz!

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!