Balkonada

Jelentkezz a Városi Kertészek Programra!

Október 3-a határideje az AGRO.bio Hungary Kft., az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége és partnereik által indították Városi Kertészek programnak, amelyet a nem mezőgazdász, elsősorban fiatal városlakók számára hoztak létre. A szervezők célja a lakosság vegyszermentes és egészséges élelmiszer iránti igényének fokozása.

Az országosan meghirdetett program keretében a résztvevők megismerik, hogyan lehet vegyszermentesen, a termőföldet megújítva, egészséges körülmények között termeszteni zöldségeket a kiskertben. A program megoldást nyújthat azoknak is, akik régóta szeretnének kiskertet kialakítani, de nem tudják, hogyan vágjanak bele.

Az elméleti és gyakorlati képzéseket tartalmazó programba akár 7 négyzetméter földterülettel rendelkezők is jelentkezhetnek, hiszen ekkora helyen megtermelhető például egy kisebb család éves paradicsom és paprika mennyisége. Egy 28 négyzetméteres kertben pedig – heti néhány nap munkával – egy háztartás 160 000 forintot is spórolhat.

A szervezők azon 18-40 év közötti városlakók jelentkezését várják, akik rendelkeznek legalább 7 négyzetméteres kertészkedésre alkalmas földterülettel, ez lehet akár közösségi kertben lévő magaságyás vagy balkonláda is.
A jelentkezők egy induló csomagot kapnak a kertműveléshez, valamint szakmai támogatásra is számíthatnak. A képzéseket és a saját kiskert kialakítását, gondozását követően a „városi kertészek” 2015 augusztusában egy értékelő találkozón mutatják be eredményeiket, ahol közösen főznek majd a megtermelt zöldségekből.

Jelentkezési lap és további információ a Városi Kertészek Program hivatalos oldalán érhető el.

Érdemes igyekezni, hisz október 3-ig várják a jelentkezéseket, hogy aztán kiválasszák azt a 30 szerencsés fiatalt, aki részt vehet a programban.

 

Tarján_044

 

Nem szeretnél lemaradni a virágos hírekről? Lájkold a Balkonada Facebook oldalt, hogy minden újdonságról elsőként értesülj!

 

Nyomj egy lájkot, ha szívesen olvasnál hasonló bejegyzéseket. Oszd meg, ha mások számára is hasznos lehet!

Balkonada oldal          Burjánzó balkonok és kertek csoport
 
Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal és/vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.     Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz!

 

 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Manka says:

    Most van pályázat közösségi kert létrehozására is a MOL Zöldövezet programban: http://bit.ly/greenarea
    Szóval a most kezdő kertészeknek is elképzelhető a támogatás, hátha van aki ennyire komolyan gondolja.

  2. Nagy Juco says:

    Kedves Manka!
    Nagyon köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet a MOL Zöldövezeti programra. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Hamarosan írok majd róla egy bejegyzést, hogy egy kicsit én is népszerűsítsem és tegyek valamit az élhetőbb környezetünkért.
    Köszönettel: Nagy Jucó


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!