Balkonada

Egynyári virágágytervező – Pályázati felhívás

Egyre több jó pályázati lehetőségbe botlom. A Főkert által kiírt pályázat nyertese nem kevesebbet mondhat majd el magáról, mint , hogy Ő tervezte  Budapest egyik virágágyát.

Az egynyári virágágytervező pályázat célja, hogy felhívja a gyerekek és felnőttek figyelmét arra, hogy a városi tér a lakosságé, az Ő kikapcsolódásukat, rekreációjukat hivatott szolgálni. A pályázaton résztvevők megtervezhetik az egyik budapesti virágágyat, melyet 2015. tavaszán a FŐKERT Nonprofit Zrt. munkatársai a pályázati helyszíneken megvalósítanak.

 

Városliget_009

 

Több éves hagyomány, hogy minden évben egy kiemelt fontosságú esemény, kulturális program, vagy épp a nemzetközi figyelem központjában lévő tudományos témához kapcsolódva készülnek a budapesti virágágyak kiültetési tervei és jelennek meg mondanivalói a virágok segítségével. A 2015-es év a „FÉNY nemzetközi éve” lesz, ehhez kapcsolódva a virágágyak a fény mindennapi életünkre gyakorolt hatásait, fontosságát, valamint a fény, mint éltető erőt fogják megjeleníteni.

 

 

főkert

 

A virágágy tervező pályázat kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, korcsoportonként zajlik a versengés.

A pályázat beérkezési határideje: 2014. október 3.

A pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el. A korosztályonkénti fő nyertest a facebook oldalon indított szavazás dönti el.

Az eredményhirdetésre, az oklevelek, a díjak átadására 2014 novemberében kerül sor.  A korosztályonkénti nyertes pályázatot 2015 tavaszán a FŐKERT Nonprofit Zrt. a korosztály szerinti parkban megvalósítja.

 

Városliget_014

 

A pályázati kiírást és további információkat a Főkert oldalán találsz.

 

Tervezd meg Te, hogy nézzen ki 2015-ben az egyik budapesti virágágy! Ígérem jövőre én is elmegyek megnézni és lefotózom!

 

 

Nyomj egy lájkot, ha szívesen olvasnál hasonló bejegyzéseket. Oszd meg, ha mások számára is hasznos lehet!

Balkonada oldal          Burjánzó balkonok és kertek csoport
 
Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal és/vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.     Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz!

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!