Balkonada

Szegfű, a hívogatás virága

Amikor betérünk egy virágboltba, hogy virágot válasszunk gyakran bele sem gondolunk, hogy akár egy szál virágnak  is fontos jelentés tartalma van.  Már az ókorban is ismerték a virágok jelrendszerét, ami az idők során jelentősen módosult és mára már szinte feledésbe merült. A virág választásnál nem szempont, hogy a virágok átadásával milyen üzenetet tudunk tolmácsolni szeretteink felé. Nem törődünk vele, mit is jelent az a csokor vagy szál virág, amit nagy szeretettel ajándékozunk.

 

Móri_058

 

A virágnyelv használatára már a Bibliában is találunk utalásokat, és minden kornak megvolt a maga kedvelt növénye, legyen az a mimóza a görög szépségek idejéből vagy az írisz, mely a XV. században az erkölcsösséget és a szemérmességet szimbolizálta. Leginkább a szerelmesek mondták el virággal egymásnak érzelmeiket. Ha a lány rózsalevelet adott hódolójának, akkor az azt jelentette, hogy igent mond, a tövises rózsaszár viszont az elutasítást szimbolizálta. De tudnunk kell, nemcsak a szerelmesek üzentek egymásnak virággal, gyakran a kémek, összeesküvők is a virágok jelnyelvével kommunikáltak. Az 1818–ban napvilágot látott első Virágnyelv Szótár már több, mint 800 növény jelentését tartalmazta.

 

szegfű3

 

Napjainkban a virágok üzenetével nem igen foglalkozunk, de van pár alapszabály, melyet a virág átadásnál illik követni. Egy-egy virágnak a kortól, színtől, a földrajzi helytől függően is változik a jelentése. A világszerte az egyik legtartósabb és legmaradandóbb virágként ismert szegfűhöz sokan politikai tartalmat társítanak, ezért nem inkább tartózkodnak tőle, nem választják. A szocialista munkások a XX. század elején tűztek először vörös szegfűt a gomblyukukba, azóta is használják párt szimbólumként. Szerintem vonatkoztassunk el ettől és nézzünk politikai felhang nélkül a szegfűre.

 

Móri_046

 

A szegfű az egyik legősibb virág. A Római Birodalomban Jupiter virágát tisztelték benne. Napkeletről terjedt el, a középkori Euróbában az álhatatos szerelem és a házasság jelképévé vált. A reneszánsz festményeken már komoly szerepet kapott. Pl. Van Eyk: férfi szegfűvel című képén. Ismeretlen festő 1515-ben II. Lajost és menyasszonyát, Habsburg Máriát szegfűvel ábrázolja. Az ara kezében található szegfűk itt is a mátkaságot jelképezik.

 

szegfű1

 

Sokan elfelejtik, hogy a szegfű a magyar népművészet kedvelt virága. Díszítő elemként először úri hímzéseken alkalmazták, majd fafaragásokon is megjelentek a virágokat legyező alakban körülölelő 5 és 7 sziromlevelű ábrázolások. Általában a férfit  jelöli, gyakran alkalmazták a komoly szeretőnek, férjnek kijáró mintaként.

 

Mezőffy_074

 

A szegfű magyar nevét valószínűsíthetően az illatos, már a középkorban is ismert fűszernövényről, a szegfűszegről kapta. Gyógyfűként is használták, még pedig a kor legnagyobb járványának, a pestisnek az ellenszereként tisztelték, ezért pestisgyógyítónak, röviden pestisfűnek is nevezték.

 

szegfű4

 

Latin eredetű angol neve, a carnation egyben a csodálatra, szerelemre, hálára is utal. Sokáig előkelő virágnak számított. Franciaországban a katonák a bátorság jelképeként tisztelték. A nemes emberek vörös szegfűt tűztek a mellükre, amikor a vérpadra léptek. Napóleon a becsületrend szalagjának színéül a szegfűvöröset választotta.
 
 
Móri_043
 
 
 
A szegfűt több ország és szervezet is jelképének tekinti. Spanyolországban nemzeti virág, a spanyol nők gyakorta a hajcsatjukat díszitik vele. Az alpesi nők pedig a fűzőjükbe tűzik.Kanadában és az Egyesült Államokban a XX. század elején vált népszerűvé a fehér és a vörös szegfű. Ohio állam virága a vörös szegfű. Kezdetben a fehér szegfű szimbolizálta  a tiszta anyai szeretetet. Később ez annyiban változott, hogy a piros szegfűt akkor használják, amikor az anya még él, a fehéret pedig a már elhunyt anya sírjára viszik. Koreában a szegfűt a mindkét szülő tiszteletére ajándékozzák a május 8-i Szülők Napján. Május 15-én pedig a tanárokkal szembeni tiszteletüket fejezik ki vele. Japánban a császári trónt szegfű trónnak nevezték. A mexikói indiánok szerint a szegfű a halottak virága, temetés előtt szegfűhalmokkal vették körül a holtat.
 
 
szegfű
 
 
A szegfű hazánkban az egyik legnagyobb számban forgalmazott vágott virág, minden évszakban kapható. Legkedveletebb a piros, a rózsszín és a fehér színű. Nagyon tartós, vázában is 10-14 napig gyönyörködhetünk szépségében és illatában. A Szegfű ma már anyakönyvezhető női név,  július 17-én tartjuk a névnapját.
 
Az egyes színek üzenete:
Fehér: kedves, ártatlan, tiszta szerelem, szeretet és jószerencse
Világos piros: csodálat
Sárga: csalódottság, visszautasítás
Sötét vörös: szeretet, mély szeretet
Pink: az anya halhatatlan szerelme
Piros és fehér csíkos: osztatlan szeretet
Rózsaszín: hűség
Zöld: Szent Patrik nap és a homoszexualitás jelképe.
 
Ha még továbbra is előítéleteid vannak a szegfűvel szemben, akkor javaslom, hogy ha betérsz a virágboltba, akkor ne egy szálat válassz, hanem egy csokorra valót. Csokorba kötve ugyanis az egyes virágszálak elvesztik jelentés tartalmukat.
 
 
szegfű2
 
 
 
Végül enged meg, hogy pár szál szegfűvel, mint a hívogatás virágával ajándékozzalak meg.  Ezzel a fehér szegfűvel szeretnélek meginvitálni a Balkonada Facebook oldalra.  Bízom benne, hogy a kapott szegfű nem a hajadba kerül, ami elutasítást jelent, hanem a kebledre tűzöd, ezzel kifejezve azt, hogy elfogadod a meghívást.
 

szegfű5

 

Szívesen megosztanád Te is balkonkertész tapasztalataidat vagy olvasgatnád mások jól bevált trükkjeit? Gyere és csatlakozz hozzánk a Burjánzó balkonok Facebook csoporthoz.

 

Nyomj egy lájkot, ha szívesen olvasnál hasonló bejegyzéseket. Oszd meg, ha mások számára is hasznos lehet!

Balkonada oldal          Burjánzó balkonok és kertek csoport
 
Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal és/vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.     Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz!

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!