Balkonada

10 tény, amit nem tudtál a Debreceni Virágkarneválról

Virágtenger, zene, tánc, fesztivál hangulat, sztár fellépők – ezt kínálja az egy napos virágfelvonulásból egy egész hetes rendezvénnyé duzzadt Debreceni Virágkarnevál. Az ország egyik legismertebb és legszínvonalasabb rendezvénye évről-évre feledhetetlen élményt nyújt a civis városba utazó százezreknek. A Szent Istvánhoz és az új kenyér ünnepéhez köthető napok az idén is változatos, gazdag programot ígérnek. Az elmúlt 45 évben több, mint 500 virágkocsi-kompozíció, több, mint 1000 külföldi és hazai művészeti csoport, több millió szál virág, több tízezer közreműködő, több száz „virágos” program színesítette a rendezvényt.  Nézzünk pár meglepő tényt, amit nagy valószínűséggel Te sem tudtál.

 

debrecen7

 

1. Közép-Kelet-Európában Debrecen az egyetlen város, ahol ilyen nagyszabású virágkorzót tartanak. Tőlünk nyugatra Nizzában és Hollandiában találkozhatunk hasonlóan látványos virágfelvonulással.

 

debrecen3

 

2. Egyes kutatások szerint már 1905-ben volt egy látványos virágkorzó a város főutcáján, amit azért rendeztek, hogy a bevételből mentőkocsikat szerezzenek be. Sőt előkerült egy 1900-as fénykép is, ami virágokkal feldíszített kerékpárt örökített meg. Az első hivatalos karnevált azonban csak 1966-ban tartották, hatalmas sikerrel. 

 

Debrecen

Az 1966-os első karnevál fotója

3. A versenyző kocsik látványtervét a grafikusok és a szobrászok már tavasz elejére elkészítik.

 

Az Egyetem idén a "Egészségben és egységben az erő" mottóval a répamesét

A Debreceni Egyetem idén a “Egészségben és egységben az erő” mottóval a répamesét mutatja be

 

4. A kompozíciók elkészítéséhez csak természetes anyagokat használnak. Száraz és élővirágot mellett egyre gyakoribb a faágak,  termések, gyümölcsök, zöldségek használata.

 

debrecen5

 

5. Évente 12-15 kocsit díszítenek fel a szakképzett, virágkötők. Kezdetben a vállalatok dolgozói és kiskatonák és besegítettek a munkába, ma már csak profik végzik ezt a dekorálást.

 

debrecen6

 

6. A kocsik 40-50 kg huzalt, 5-10 kg szeget, több kilónyi gombostűt, 100-150 vizes tűzőhabot (ebbe szúrják az élővirágokat, hogy a nedvességet biztosítsák) tartalmaznak.

 

debrecen10

Mezőffy Tamás mester virágkötő és Szabó Erzsébet virágdesigner

7. A karneváli útvonal 6 km hosszú,a  Nagyállomástól, a Nagyerdei stadionig tart.

 

debrecen9

 

8. A virágkarneválnak 2009 óta saját kabalafigurája is van, egy kedves, bűbájos virág. Vagy kettő?

 

debrecen8

9. Három éve már gyermekek részére is rendeznek virágos felvonulást Galiba Gyermekfesztivál címmel. Az idei felvonulásra több, mint 50 jelentkezés érkezett.

 

debrecen1

 

10. A kocsikon elhelyezkedő alakok eddig is másfél-kétszeres nagyításúak voltak. Az idei évben az eddigieknél is  nagyobb szobrok készülnek, hogy az új, nagy stadionban jobban mutassanak.

 

debrecen12

 

A képekért köszönet a Debreceni Virágkarnevál Facebook oldalának és Szabó Erzsébet virágdesignernek.

 

debrecen11

2014 győztes kocsija a Szent Anna-tó legendáját elevenítette meg.

 

Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal és/vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.   

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösség tagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!